A pub-ban ültem a bárpultnál közvetlenül, és az italokat sorban küldtem le. Remegtem minden porcikámban, nem akartam ezt... egyikünk se így képzelte el hanem játékosan a végit, nem pedig ez az egész, ahogy itt most minden történt. A nővérem azt se tom merre jár, a világ egyik legjobb bandája úgy hiszem, ha így folytatódik, széthullik... Úgy éreztem a világfájdalma rajtam van.

Lehet most önzőség ez az egész, de jelen pillanatban nem érdekelt már csak a nővérem merre van, lehet, hogy 5 komoly perccel idősebb nálam... de féltem őt is... aztán David, valójában én egyszer csókolóztam vele és már előtte szerettem tudtam, hogy szeretem őt valójába, de ez a szitu... annyira kényelmetlen, azok utálnak, most akikért képes lennék meghalni annyira, szeretem őket.

- Egy Whisky-t kérnék!- ült le mellém egy srác elsőre nem hittem a szememnek David volt az

- Szija!- szólaltam meg, és ahogy rám nézett a könnyek végigfolytak az arcomon

- Hello!- mondta szomorúan, tudtam nagyot csalódott bennem

- David, lehet, hogy késő meg nem gondolkoztam... Gondolkoztunk... nem gondoltuk át, hogy ebből ez is lehet. Úgy hittük a végin nagy poén „huhh ti ketten vagytok??”... Csak hát ezek a randi dolgok... itt fajultak el a dolgok és egyikünk se tudok a má... egy szó, mint száz. Tiszta szívemből SAJNÁLOM!

-Amy...- nézett rám kételkedve

- Igen Amy... Erőltettem egy mosolyt az arcomra

- Szóval én nem haragszom, nem tudok rád haragudni, mert poén lett volna télleg ha 1-2 nap után elém álltok és a többiek elé evvel... de ahogy mondtad h mindig mással randizgatott Pierre és Én is... kicsúsztak a dolgok a kezetek közül!

- Még hozzá rendesen- mondtam és a pultra néztem egy könny csepp végigfolyt az arcomon egyenesen a pultra hullott. David felemelte a fejem ránéztem letörölte a könnyeimet

- Ne bánkódj, nem szeretem, ha szomorú az a...

- Lehet késő bánat, sőt biztos, de én szeretlek, és nem akartam ezt az egészet, hogy a csapat széthulljon és te is utálj... Nem akartam!- mondta bőgve és hírtelen fordultam egyet a bárszékkel és rohantam is ki a Pubból. David egy pillanatig ült ott aztán az éppen megkapott italát otthagyva és pénzt gyorsan letéve az asztalra rohant utánam és nagy nehezen elkapta karomat

- Te aztán gyors iramot diktálsz!- fogta a karomat én meg a nyakába borultam és sírtam...- Nyugi én, nem utállak a többiek sem, ti csak gyerekek vagytok tulajdon képen... itt Pierre-re haragszanak egy kicsit... És sajnálom, amit annak az őrültnek mondtam, vagyis kiabáltam az arcában- mosolygott rám- talán mindenki itt túl messzire ment, egyformán hibásak vagyunk!

-.......- csak néztem rá nagy piros szemekkel, aztán csak mosolyogott rám és láttam, rajta hogy komolyan mondja azt, hogy ő nem haragszik, és hírtelen akkor megcsókoltam- Bocsi!- léptem hátrébb a csók után

- Nem kell ezért bocsánatot kérned!- mosolygott és most ő csókolt meg aztán miután abbahagytuk- Ugye nem város most, hogy én „bocsit” kérjek??- nevetett rám

- Nem!- nevettem én is rá

- Ezt szeretem, amikor boldog vagy!- mondta és megfogta a két kezemet- Sétáljunk egyet... De látom nem vagy nagyon felöltözve... hűvös van ma meg hideg! Ahhoz képest, hogy nyár van!

- Kicsit fázok, de nem vészes!

- De az, nem akarom, h beteg legyél, gyere, menjünk fel a szállóba- nézett a bejáratra... ekkor döbbentem rá, hogy a szálló bejáratáig futottam

- Rendben!- bólintottam rá a szobában csak Miri üres helyét láttam... Az emlékek, amik egy kicsit eltűntek újból előtörtek belőlem

- Minden oké?- ölelt meg hátulról David

- Persze-, bólintottam és előrébbléptem-elővettem egy hosszú úju felsőt egy farmert- Mindjárt jövök!- mondtam és elindultam a fürdő irányába

- Persze, nyugodtan- mosolygott

- Addig érezd magad... a ti szobátokban!- mondtam a végit nevetve. Eltűntem a fürdőbe és öltözködni kezdtem... David meg levágta magát a fotelbe és a szemét majd kiszúrta egy fotóalbum, ami a dohányzó asztalon volt.
A kezébe vette és a borítóján Mirivel voltak képek kiskoritól egészen mostanáig és egy mondta volt ráírva a borítóra: „Szertetel a születésnapotokra lányok, ti vagytok az a páros, akik elválasztatlanok, és együtt vagytok csak is valakik! Külön-külön nem az igazi, párosban szép az élet ;) „

Ez egy régebbi születésnapi album volt, amit a barátoktól kaptunk össze voltak benne gyűjtve a dolgok... 18. ra kaptuk. Miden féle képet beleraktak, amin mi vagyunk hülyülve és David kinyitotta, csak azt látta minden egyes képen, hogy hülyéskedünk. Boldogság volt minden felé abban az albumban, amit a kezében tartott. Egyik képen egymásnak háttal állunk karba tett kézzel és próbálunk, utálok arcot vágni, de egyikünknek se ment inkább olyan volt mintha ott mindjárt elhánynák magunkat... :)

-Atyám, igazuk van, ők csak párosban érnek bármit is!- mondta David és az albumot bezárta és lette pont úgy az asztal ahol találta- Külön külön elveszettek.

Kijöttem és sétálgattunk a közeli parkban, aztán a szállóba visszatértünk. Miri éppen a fürdőből jött ki és azt látta, hogy én Davidtől egy csókkal köszönök el a nyitott ajtóban. Aztán bezártam és akkor találkoztam a tekintetével a nővéremnek.

- Látom minden rendben van köztetek!

- Igen- mondtam halkan

- Amy, sajnálom ezt az egészet, amit a fejedhez vágtam

- Én is...-  válaszoltam és egymás nyakába borultunk megbeszéltük a dolgokat. Este volt... minden sötétségbe borult az egész várost, csak a közvilágítás világított... egy a messzeségbe néztünk az erkélyről azt meg a hold fénye világította be, és jó volt látni egy távolka városnak csak pontoknak látszó fényét. Imádom New Yorkot, de azt, nem ami itt most van. Utálom a haragot.

Reggel édesen aludtunk az ágyban, este nehezen aludtunk el. Aztán arra riadtunk fel, hogy valaki az ajtót kivágja megállt az ágy végébe és kiabál...

A drámának még nincs vége... Koránt sincs vége!