Már ránk is szóltak, hogy maradjunk csenben. Majd 3 lépés távolsággal Jeff-et ölelgetve álltunk meg egymása mellett, közbe a táborvezető elmondta, hogy, hogy megyünk fel, meg ilyenek. Bakancsot, azaz hótaposót kellett felvennünk és a hegy nem túl meredek részén mentünk felfele, persze a csomagokat persze nem mi vittük. Gyalog csak 4 óra alatt értünk föl, hullák voltunk mire a hegytetőn voltunk. Majd a tábornál mindenki kapott kulcsot a házaikhoz, meg szabályzatot, a síelésről, snowbordozásról, bobozásról, szánkózásról stb. Bementünk a házba, mindenki rögtön lefoglalt egy jó kis helyet magának. Pierre egy jó meleg radiátor mellett lévő ágyat foglalt le, persze én ügyet se vetettem az egészre. Gyönyörködtem a tájba az ablakból.

- Hééé gyertek ki a hóra!! – Szasza. - majd megint átöltöztünk vmi még melegebb ruhába, meg minden, ami kell. Bár én kissé, nagyon kedvetlen voltam, mert vhogy csalódott és szomorú voltam.

- Héééé ez kurva jó!!!! – dobta bele magát Zoe a térdig érő hóba.

- David!!!! – Karen megdobta egy nagy hógolyóval.

- Nem ér!! – dobta vissza, majd elkezdték egymást kergetni, persze mi sem maradtunk ki a dolgokból. Jó messzire mentünk.

- Ez kurva jó! – majd Seb és Chuck elkezdtek birkózni és egyszer csak eltűntek a hóba.

- Hol vagytok???!! – Zoe.

- Itt….ez hülye lelökött. – Dav.

- Nem is. – Chuck. Egy kisebb dombon gurultak le.

- Megyünk snowbordozni??? – Jeff.

- Menjünk!! – majd béreltünk deszkákat, meg kaptunk valami srácot, aki kísér minket. Nagyon jó volt, a hegy negyedéig lecsúsztunk.

- Ne kezdegess velem!!! – jött mellém Pierre.

- Mii???

- versenyezni akarsz?! Gyere!! – mondta gúnyolódós hangon, majd elkezdtünk versenyezni. De egy fenyőfába ütközött Pierre. Én meg elkezdtem röhögni és akkorát estem, mint az ólajtó. A többiek meg szakadtak a röhögéstől. Pie pont állt föl, de elvesztette az egyensúlyát és elcsúszott, de rám esett.

- Jól vagy? – nézett rám kutyus szemeivel.

- Jól. – megakart csókolni, de elfordítottam a fejem. Majd még pár métert csúsztunk, de inkább visszaindultunk, mert kezdett sötétedni.

- Pete (ő volt a kísérőnk) megyünk föl?? – Zoe.

- Persze, még nem ismeritek a környéket.

- Jól van. – majd a hegyoldalon visszaindultunk. Útközbe jól elvoltunk, még fölfele is versenyeztünk snowbordal a kezünkbe.

- Nincs túl sok oxigén idefenn… - lihegett Chuck.

- 2-3 nap és hozzászoktok. – pete.

- aham.

- Kicsim, haragszol?? – jött oda mellém Pierre.

- igen, kicsit…..nem,….igen nagyon!

- Akkor nem békülünk ki?

- Még meggondolom..

1 óra alatt fenn voltunk megint a tetőn, röhögcséltünk meg miden. Közbe csináltunk enni, és lefeküdtünk aludni, eléggé álmosak lehettünk.

- Jeff aludhatok veled?? – kérdeztem.

- Ha akarsz?!

- Igen.

Szegény Pie nagyon szomorú fejet vágott. De nem érdekelt. Elmentünk aludni, reggel nagyon szép volt a táj. Én voltam az első aki felkelt, kimentem inni egy forró teát.

- Szia. – köszönt Pierre, az ablakból bámult kifele.

- Szia, hát te??

- Nem tudtam aludni, valaki nem volt velem. – vágott szomorú fejet.

Erre nem szóltam semmit se csak belekortyoltam a teámba.

- Figy, én azzal nővel nem…..

- nem érdekel!

- Most mért vagy ilyen?

- Csak, mert csalódtam!!

- Nem hiszem el, hogy egy kibaszott mondatot nem tudok elmondani. – Pierre.

- Nem érdekel! És ne kóstolgass, mert megjárod!

- Ki…ki…nem is szóltam semmit?!

- hagyjál! - én.

- Te is!

- Elegem van….

- Nekem is.

- Hagyd már abba, vagy gyere ki, kint lejátszuk, de megtömlek hóval az tuti!!! – morogtam majd félig mosolyogva bementem Jeff-hez, aki még az igazak álmát aludta xD. Kicsivel később felélénkült a csapat.

- Lemegyünk a városba?? - Chuck.

- Menjünk! Jó ötlet! – majd mentünk a „tábor központba”

- leakartok menni a városba?? – Pete.

- Igen, leviszel minket? – Karen.

- Persze. – majd megint snowbordal elindultunk, 2 és 3negyed óra alatt a hegy lábánál voltunk. Leadtuk a deszkákat, aztán gyalog mentünk.

- Csinálunk képeket?? – Szasza

- Csináljunk! – egy csomó kép készült, amikor hógolyózunk, angyalkát formálunk a hóba, ugrálunk meg minden.

- Alex, Pierre, álljatok az alá a szép ezüst fenyő alá és csókolózzatok, azt majd bekereteztetitek. – Zoe. Azon volt, hogy kibéküljünk.

- Aaajj… - nyögtünk mindketten, majd nagy élettelenül odamentünk és megcsókoltuk egymást, persze ez a csók jól esett. Hiányzott este Pierre. Nagyon jó kép lett. Majd mentünk tovább a városba, ittunk forralt bort, meg vettünk egy csomó mindent. Aztán beültünk egy étterembe.

- Cica, eljössz velem sétálni?? – kérdezte pierre.

- Felőlem.

Seb és Zoe is velünk jöttek egy darabon.

- Felmegyünk a táborba?? Leakarok csúszni?? – Zoe.

- Menjünk. – majd mindannyian felmentünk, Pete nélkül. Közbe Pie és Zoe beszélgettek én meg Seb-el dumáltam, rövidebb úton mentünk, szóval 3 óra alatt fenn voltunk.

- Alexa, egyébként az a nő tudod ki volt? – Seb.

- Ki??

- Pierre-ék egy régi barátja.

- Gondolod?

- Tudom.

- Pierre 14 éves volt, a szülei sokat dolgoztak és ez a nő volt ilyen bejárónő, meg ilyen „dadus” féle. És nagyon jól elvoltak együtt, a csaj akkor tanult, hogy légi utas kísérő legyen, és addig náluk lakott, melózott, meg ilyenek, Pierre szerette, mert a „pótanyja” volt. Mi is ismertük. Nem csókolta meg, csak csaj spanyol. És náluk szokás, hogy közel a szájhoz adnak puszit. És névjegy kártyát azért kapott, mert akar néha dumálni Pie-vel.

- És ezt nem tudtad volna korábban mondani??? – mordultam rá Seb-re.

- De csak..

- Kössz, mind1, de ne mondd meg neki, hogy tudom, próbára akarom tenni őt.

- Jól van. - majd kicsivel később, már a házak felé tartottunk, amikor Zoe és Seb lecsúsztak, engem meg megdobott Pie egy hógolyóval.

- Köcsög!! Ez fájt! – dobtam neki vissza. Majd so so verekedtünk a hóba, utána én berohantam a házunkba, ő meg utánam.

- Kibékülünk? – Pie.

- Nem. – közbe levettük a meleg cuccokat.

- Olyan izé vagy.

- Tudom. – közbe egyre közelebb jött hozzám, már hallottam azt is ahogy a levegőt veszi. - Most őszintén, utálsz?!

- Igen, gondolom te is?! – mondtam szigorúan.

- Kössz. – majd elfordult és úgy csinált, mint aki elakar menni, de abba pillanatba fordult is vissza, még közelebb jött majd kicsit vadúl a falnak nyomott, de nem fájt, és megcsókolt. Én meg vissza. Persze már rég nem haragudtam rá, mert akkor nem hagyom neki. Nem ellenkeztem vele. Egyre hevesebben csókolt, majd felemelte az egyik combomat, én meg úgy az „ölébe”. A kezemmel átfogtam a nyakát, a lábammal meg a derekát. Majd bevitt a szobába, megint neki a falnak, aztán az ágyra. Nagyon elmélyülve egymásba, csókolóztunk, hol ő fölül hol én.

- Szeretlek. – súgta a fülembe.

- Én is. – majd szép lassan lekerültek rólunk a felsők. Melltartóba, meg gatyába voltam, ő meg csak úgy gatyába. Simogatta a hasamat, meg kedvesen csókolgatott. Én meg átkaroltam a hátát és magamra húztam még jobban. Kicsivel később a kezeink már egymás gatyáján matattak, hogy letudjuk őket venni.

- Megbocsátottál? – emelte fel rólam a fejét.

- Nincs mit megbocsátani, tudom, hogy ki volt az.

- Seb *csók* mondta.

- *csók* igen. Te *csók* mondtad neki?

- *csók*…………

- Nyem, de új nem tugyok beszélnyi ha a számbja vagy. – Pie.

- Ény se.

- Barackos!

- Jajj már megint…most kivételesen lenyalhatod. – néztem rá sunyin, majd megcsókoltuk egymást. Ő még jobban fölém hajolt, én meg a hátát cirógattam, éreztem ahogy megremegett az érintéseimtől, ahogy én is az övéitől. Kedves és érzéki volt, folyamatosan beleremegtem, amit ő is érzett. Egyre gyorsabban vettük a levegőt, izzott a levegő köztünk, fellobbant az a tűz, amit a medencébe éreztem vele utoljára.  Majd csókok közepette levettük a fehérneműt és megtörtént.  Leírhatatlan érzés volt. Pár perc múlva lihegve feküdt le mellém, én meg a melkhasára. Felvette a boxerjét, én rám meg rámadta a bugyim és visszafeküdt. Visszafeküdtem a melkhasára, még mindig kapkodva vette a levegőt, a szíve hevesen vert, ahogy az enyém is. – Szeretlek. – súgtam most én a fülébe.

- Én jobban. – majd puszit nyomott a homlokomra. Kedvesen cirógatta a vállamat. Én meg a hasát, ami néha csikis volt neki és előfordult, hogy így ugrált miatta, de jól esett neki. Kicsivel később rendesen elálmosodtunk és elaludtunk. Igen egy ilyen menet után, ki nem fárad el?! Nem aludtam el rögtön, egy darabig néztem kifele az ablakon, meg hallgattam Pierre édi szuszogását. A levegő vételeiből ítélve nagyon jól érezte magát, meg érzi. Ahogy én is. Alig telt bele 1 perc én is elaludtam. Közbe Seb és Zoe jöttek haza.

- Van itthon valaki szerinted? – Zoe.

- Nem tudom. – közbe megérkezett David és Szasza, kissé átfagyva.

- Többiek?? – Szasza.

- Nem tudjuk. – majd körbe járták a házat, persze mi a nagy sietségbe nem zártuk be az ajtót, sőt be se csuktuk.

- Ne csikizz!! – vihogott Seb.

- CSsssss….alszanak. – Szasza.

- Úgy nézem kibékültek. – Zoe.

- És le is feküdtek, - mosolygott a két srác. Persze rólam könnyen meglehetett állapítani, hogy semmi sincs rajtam, mert a hátam kinn volt a takaró alól, majdnem az egész. Nem baj, jó meleg volt a radiátor.

- Hagyjuk őket. – Seb, majd behajtották az ajtónkat és kimentek. Közbe megérkeztek a többiek, elvoltak, nevetgéltek.

- CSsss!!

- Mi van?

- Semmi.

- Alexa, Pierre??? – Chuck.

- Nem mondjuk meg, mert Jeff ideges lesz. – david.

- Woohoo én már értem. – Karen.

- Tök egyértelmű. Kibékültek… - Chuck.

- És lefeküdtek?! – Jeff.

- Aha.

- Sztem nem baj, hagyjuk őket, szívük joga. – Seb.

- Igen.

- Igazatok van, Pierre szereti őt. – ismerte el Jeff is.

- Na ugye, nagyon aranyosak együtt?! – Zoe. Majd Jeff, Chuck és Kar is ellopakodtak a szobánk felé és meglestek minket. Mi meg szépítő álmunkat aludtuk. Majd visszamentek a „konyhába”.

- Csinálunk valami ennit?! – Kar.

- Csináljunk.

- De akkor közösen! – Szasza.

- Rendben. – majd elkezdtek valamit ütyködni odakinn. Mi meg jó sokáig aludtunk.