Sikeresen megérkeztünk Québecbe, helyet kaptunk egy 5 csillagos szállóba, nagyon állat volt. Egésznap a medencébe voltunk, nagyon jó idő volt, elmentünk hamburgerezni, meg körbe nézni. Hiányzott mindannyiunknak Kanada, meg az angol nyelv, mert Párizsba szinte csak franciául beszéltünk és egymás között is szinte kizárólagosan franciául beszélünk. Azért mindhármukat (csajok) erős félelem ragadott el, amikor leszálltunk a gépről ezen a földrészen és izgatottság. Mi lesz, ha találkozunk a srácokkal, mit mondunk nekik, mi lesz, ha újra jóba leszünk, vagy esetleg mi van, ha szóba se állnak velünk (amit kétlek)?? Három év nem tűnik sok időnek, de mégis az, főleg a mi szemszögünkből.

Este fele épp a szobánkba hűsöltünk mindannyian, amikor Milán rontott be a szobába, mint egy tank.

- GYERÜNK!!! Ti még itt döglötök, másfél óra múlva jelenésünk van és itt fekszetek egy szál köntösbe mind, mozduljatok!!

- Nah skacok. Move!! – lökdösött minket Karen. Majd felöltöztük és go a találkozó, persze ott öltöztünk normális ruhába, mert ugye minden banda 1x fellép. Annyi rajongó volt, amennyit szinte még sose láttam. Fokozott védelem volt, mert valaki még a kordont is áttörte egy aláírásért, őrültek háza volt.

Az első banda a My Chemical Romance volt, aztán Green Day, Good Charlotte, Linkin Park, Tokio Hotel, Simple Plan és mi is. Kurva jót tomboltunk a többi banda koncertjeire. Majd mindenki ment a saját öltözőjébe pihenni, meg levegőt venni. Közbe interjút adni és autogramot osztogatni. Kifújtuk magunkat, majd biztonsági őrök kíséretébe elmentünk egy felhőkarcolóba, az egész épület szinte üvegből volt. Belül, pedig tök luxus minden, elvittek minden sztárt, hogy szépítkezhessenek, tök jó ruhát kaptunk, megcsinálták a hajunkat, alapos smink és máris mehettünk a felhőkarcoló tetejébe. Nagyon szép volt, kaptunk mindenki pezsgőt, persze a legtöbb csapat még nem volt fent. A GC volt ott, meg a TH. Össze is ismerkedtünk velük, jó fejek voltak. Joel-vel (gc énekes) egy csomót dumáltam, majd a többi banda is megjelent. Egyszer csak egy kisfiú szaladt oda Antonhoz, aki épp Gerard-al (mcr énekese) dumált.

- Bácsi, nem találom az apukám!

- Ohh… öö… gyere velem. – fogta meg Anton a kezét majd odajött hozzánk. – Csajok segítsetek már, nem találja a kissrác az apját.

- Billy, szia, te itt vagy?! – örültünk meg a gyereknek, ugyanis ő volt Seb és Zoe fia.

- Nem ismerhetsz minket, de anyukád és apukád mi jól ismerjük. – Szasza.

- Gyere, megkeressük Seb-et. – fogtam meg a kicsit, majd együtt körbe néztünk. Nagyon édes kisfiú volt, egy az egybe Seb, kék szem, szőke haj, kedves arc, mint Zoe-nak, tökéletes gyerekük lett. Majd végre megpillantottam valakit, de az nem Seb volt, hanem Pierre. – szia Pierre, nem láttad Seb-et, mert a kicsi fia őt keresi. – mosolyogtam.

- Sziaa… - fordult meg leesett állal, persze nem értettem, hogy mi baja van, mintha ma nem látott volna. – Te itt??

- Igen, én itt, mért meglep?

- Hogy, hogy itt vagy, itt vannak a többiek is?

- Igen, de mi bajod van, mi is felléptünk, nem igaz, hogy nem láttál minket?! – néztem rá csodálkozva.

- A helyzet az, hogy nem láttalak, mert mi léptünk fel utoljára, mert dugó volt és nem értünk fel időbe, plusz így a rajongókkal is többet voltunk.

- Aha.

- Örülök neked! – ölelt szorosan magához, majd adott két puszit az arcomra. Fura érzés volt újra őt ölelni.

- Én is.

- Billy, te kis csavargó, apád téged keres… - ölelte meg a gyereket, erre is nagyot néztem, hogy mennyire kedves a gyerkőccel.

- Apa hol van?

- Az öltözőbe, gyere, lemegyünk hozzá.

- Viszel?

- Dehogy viszlek, elég nagy vagy, tudsz te menni. – vigyorgott Pie. – Liftezünk, ok és megnyomhatod a gombot.

- Jóó. – majd elkezdte őt húzni a lift felé.

- Alex, te nem jössz??

- Nem tudom, de várj, szólok a többieknek. – én.

- Nee, előbb gyere te, aztán szólsz a többieknek.

- Ok. – majd elindultunk a lifthez és lementünk.

- Anton, Alex hol van?? – Karen.

- Seb kisfiával.

- A kivel??

- Seb fiával, Billy nem találta őt, úgyhogy segít neki megkeresni.

- Ahaa….

Közbe mi Pierre-vel és a kissráccal lementünk vagy 30 emeletet, be az SP öltözőbe.

- Meghoztam a csavargó fiad Seb, meg egy vendéget is hoztam! – mentünk be az öltözőbe. A többiek is kb akkorát néztek, mint Pierre, amikor odamentem hozzá.

- Alex… - álltak fel a többiek. Majd Jeff könnybe lábadt szemmel jött oda hozzám, hogy megölelhessen.

- Hogy kerülsz ide?? – szaladt oda hozzám Zoe és Alisha.

- Meghívtak. – majd a többiek is. – Ha így folytatjátok, hamarosan nem leszek itt, mert megfojtotok. – nevettem, majd „lecuppantak” rólam.

- A többiek is itt vannak? – Chuck.

- Persze, mind itt vagyunk.

- És hol?

- A tetőn, mi nem tollászkodunk órákig a tükör előtt, mint ti. – röhögtem, áá nem, mi nem *hihi* csak kb 2 óráig a tükör előtt állunk, ha fontos helyre megyünk.

- Persze. – majd mind feljöttünk a tetőre, amikor a többiekkel meglátták egymást, csak úgy ugrottak egymás nyakába. Majd mindenkinek szolgáltak fel pezsgőt, volt zene, aztán leültünk enni. Folyamatosan dumáltunk mindenről, és őszintén szólva hiányoztak a srácok, Jeff és én folyamatosan dumáltunk, meg ott imádtuk egymást mindannyian.

- Hiába, 3 év az, három év, de mért beszélünk franciául?? – David.

- Mert mi már megszoktuk. – Szasza.

- És milyen apucinak lenni, Seb? – Kar.

- Ohh tök jó, olyanokat csinálhatok vele, amit én sose az apámmal… annyira édes kölyök.

- Hiába a mi fiunk! – Zoe.

- neked nem nőtt meg az egód 3 év alatt? – röhögött Szasza.

- Hát volt kitől tanulnom. – nézett a srácokra Zoe.

- Félek mekkora egoista fiatok lesz. – Pierre.

- Haha, itt te vagy a legnagyobb egó király, szal én a te gyerekedet féltem. – Jeff.

- Mostanában tuti nem lesz gyerekem.

- Dehogynem, Alex biti vevő rá?! – Chuck.

- Mii, hülye vagy?! Most vagyok a karrierem csúcsán, nem kell gyerek és ha lenne, akkor mért pont Pierre-től lenne, tudtommal már nem vagyunk együtt. És 22 éves vagyok még csak…

- Egyetértek. – Pierre.

- És ti csajok, nem akartok gyereket? – Alisha.

- Mért húgi már te is terhes vagy?! – Karen.

- Neem, dehogy.

- Én nem akarok gyereket, most élvezem ki az életem. – Szasza.

- Jaja.

- Milyen érzés, szülőnek lenni? – Anton.

- Tök jó, de valamilyen szempontból nem jó, mert felelősség odafigyelés, meg egy csomó minden. – Zoe. – De most Billy és Seb jelentik nekem a boldogságot.

- Tudjuk. – David.

- Jó gyerek? – én.

- Jól szokott viselkedni, de ha valami csíntevés az eszébe jut, azt kegyetlenül elvégzi, olyan, mint egy ördögbőrbe bújt angyal. – röhögött Seb.

- És nyúz titeket? – nézett Szasza Chuck-ra.

- Alap, mindig megtalál minket. Legjobban Pierre-t szereti nyúzni, mert ő tűri, meg olyan gyerek ő is.

- Kösz.

- Még hajam is kivasalta. – David.

- Ügyes gyerek. – röhögtünk.

- meddig maradtok? – Ali.

- Még nem tudjuk, szerencsére most jöttünk vissza a turnéról, szóval valószínűleg maradunk egy darabig. – Kar.

- Nem jöttök el Montrealba? – Pierre.

- Nem biztos, hogy jó ötlet.

- Ugyan, gyertek már, 3 éve nem láttunk titeket, szétestünk, egy kicsit gyertek már. – Jeff.

- Csajok? – Szasza.

- Nekem mind1. – én.

- Nekem is. – Karen.

- Akkor eldöntöttük, jöttök! – David.

- Ok.

- Anton, te is jössz?

- Megyek, de akkor beugrok a szüleimhez Montiba.

- Okés.

Vacsora után mindenki bandázott a többi rock sztárral, meg dumáltunk, elvoltunk és jó volt.

- Nah akkor mehetünk? – Chuck.

- Hova?

- Hát Montrealba, hova más hova?! – Seb.

- Dee, azt hittük, hogy csak holnap megyünk?! – Szasza.

- Haza szeretnénk érni, szóval, most megyünk, jöttök? – Pierre.

- Megyünk, de akkor nekünk be kell ugranunk a szállóba. – Kar.

- Útba ejtjük.

- Ok. – majd úgy éjféltájba elmentünk a hotelba, összeszedtük a cuccainkat, meg átöltöztünk és mehettünk is. Turné busszal voltak a srácok, szóval azzal mentünk, Billy-t lefektették. Mi meg dumálgattunk, majd mind elaludtunk valahol, persze külön.