Szal a buszon ültünk, majd Pierre ült mellém.

- Milyen volt 3 évig Párizsba?

- Eleinte szar, de aztán kurva jó.

- És mért franciául beszélünk?

- Mert mi alig beszéltünk angolul, amég ott laktunk. – én. – De még tudunk angolul.

- Az, jó.

- És neked milyen volt itt kinn egyedül?

- Eleinte uncsi, szar, fura stb. De aztán hozzá kellett szoknunk. – Pierre.

- Menjünk mekibe! – Chuck.

- ok.

- Mikor érünk haza?? – jött le Billy az emeletről.

- Nem soká. – Zoe.

- Megyünk enni, jössz te is?! – Seb.

- Veled!

- Ok.

- Szegény gyerek, tök elrontott lesz, hogy este 11-kor eszik. – röhögött Karen.

- Ez van, de nem hagyhatjuk itt. – Zoe.

- Majd akkor megesszük mi a kajáját! – Pierre.

- Te már így is dagadt vagy, szal nem eszel! – David.

- Dagadt vagyok komolyan csajok??! – húzta fel Pie a pólóját, majd mindenkinek végig mutogatta, hogy neki kockás a hasa.

- Jól van Pierre, gyönyörű vagy, csak ne mutogasd már magad. – Karen.

Bementünk a mekibe, rendeltünk kaját. Aztán bezabáltunk.

- Indulunk tovább?? – nézett körbe Jeff amikor mindenki kivégezte a kajáját. Billy elaludt, ugyanis ilyen fotelekbe ültünk.

- Menjünk. – majd összeszedtük a cuccaink, Seb felvette Billy-t és visszamentünk a buszra.

- Indulhatunk tovább? – kérdezte James a buszsofőr.

- Mehetünk, mikor érünk oda?

- Még úgy 4 óra, ha jól haladunk.

- Ok. – majd mindenki leült valamivel foglalkozni. Én Jeff-el dumáltam, majd megálltunk lábat nyújtóztatni. Nem tudom, hogy mért kellett 2 óránként megállni, de nem volt rossz.

Már az autópályán voltunk, amikor belementünk egy nagy esőbe, az egész autópályán állt a forgalom, mi meg már félig meddig aludtunk. Majd lejöttem, mert hogy az emeleten aludtunk mind. Kerestem a hűtőbe ásványvizet, majd leültem az ablak mellé és néztem ahogy az eső cseppek végig folynak az ablakon.

- Szija, mit csinálsz itt?? – jött le Pierre boxerbe meg pólóba.

- Fura most itt aludni, meg gondolkodok.

- Mért fura, ti nem turnéztok?

- Most épp nincs már 2 hete turnénk, csak ez most más, veletek, 3 év után. Megyünk Montreal-ba és ez olyan fura érzés.

- Értem, különben nekem is fura. Sőt az is, hogy épp nem kedveltük egymást, amikor ti elmentetek, most meg, tökre jól elvagyunk. Rám törtek az emlékek. – mosolygott Pierre, majd leült mellém.

- Ismerős érzés, hogy épp nem kedveltük egymást.

- És most meddig maradtok velünk?

- Nem tudom, csajoktól, Milántól is függ, lehet maradunk…

- De ez a baj, hogy nagyon szarul esik mindannyiunknak, hogy ha elmentek, nem lehet megoldani, hogy ne menjetek el a világ másik végére, ha valami balul üt ki?? – Pie.

- Talán van rá mód. Nekünk két nap és kezdődik az amerikai turné. – én. – Nektek mikor lesz?

- Mi pont most végeztünk egy kisebb turnéval, holnap lesz egy koncertünk Montrealban, aztán egy darabig itthon leszünk. Milyen amerikai turnétok lesz?

- Ohh csak egy hetes. Hétfőn megyünk NY-ba, Kedd Washington, szerdán leutazunk Atlantába és este ott lesz koncert, Csütörtökön Columbia, Pénteken Montgomery, Szombat New Orleans és kész.

- Huh ez sok, és mind egy nap alatt szinte. De jó mert nem kell sokat utaznotok, mert ezek mind itt vannak Keleten és annyira nincsenek messze egymástól.

- Jaja, tényleg nem jöttök velünk? – én.

- Hát megbeszélhetem a srácokkal.

- Ok, akkor, ha éberek lesznek és tudnak 5 percig koncentrálni, akkor mond meg nekik.

- Okés. – jó sokáig dumálgattunk és jó sokáig álltunk az autópályán, de legalább nem telt unalmasan.

Hajnali fél 4-re megérkeztünk, abba a házba, ahol 3 évvel ezelőtt sok minden történt. Sokat szórakoztunk, tönkre tettük a kanapét, az ajtót, tök jól éreztük magunkat mindig, aztán jöttek a nehezebb napok, amikor nem minden volt olyan mulatságos. Szasza és én szakítottunk David-al és Pierre-vel, aztán karácsony. És végül nem bírtuk így elrepültünk Párizsba, jó sok időre. 3 év hosszú idő, főleg nekünk, mindenki merőben megváltozott. És most?! Most újra itt vagyunk, ahol ez a sok emlék van a srácokkal együtt.

Hamar elmentünk mind aludni, reggel, pedig valaki fincsi tojásrántottát sütött és szinte mind arra keltünk fel.

- Mi az, reggeli kalóriapótlás, hogy ennyi tojást sütöttetek? – Karen.

- Sokan vagyunk. – Seb.

- Másrészt nekünk ma este koncertünk lesz, és nem akarunk rajta meghalni. – Chuck. Majd leültünk kajálni mind, aztán Billy-vel szórakoztunk, lefárasztott minket a játékaival.

- Srácok, mit szólnátok hozzá, ha elmennénk a csajokkal turnézni?! – Pierre.

- De hát most lett vége a turnénknak. – David ritka értelmes feje.

- Nem nekünk, te lökött, a csajoknak lesz itt a Keleti szakaszon turnéjuk.

- Mennyi idő? – Zoe.

- 1 hét, abból kivétel lesz a Vasárnap.

- Szerintem menjünk, jó ötlet! – Chuck.

- Van mit bepótolnunk. – Jeff.

- Jaja.

- És te Zoe? – Szasza.

- Mit én?

- Gondolom, te Billy-vel nem szoktál elmenni a koncertekre?

- Hát nem sűrűn, mert nem olyan kényelmes és nyugodt és még annyira nem nagy, hogy ő is ott szórakozzon.

- Leadjuk kicsit anyáméknak. – Seb. – Örülni fognak neki.

- Gondolod?

- Tudom. Nah max eljön velünk NY-ba, aztán, a szüleim úgyis pont New York-ba vannak.

- Rendben van, úgyis nagyon szereti őket. – Zoe.

- És a szüleim is őt, nem lesz vele gond, egy hét nélküle, aztán csak vele leszünk.

- Jaja, még a fél életeteket úgyis vele töltitek. – David.

- Hát nem szívesen hagyom itt, de kell kikapcsolódás, és már tök rég nem láttam a csajokat.

- Nah ugye. Megyek és felhívom a szüleimet. – ment ki Seb telefonálni, Billy meg vele.

- Jól áll Seb-nek az apaság. – Kar.

- Jaja, szerintem is. – Zoe.

- Nah akkor eldöntöttük, megyünk veletek csajok. – Chuck.

- Ok.

- Lányok beszélhetnénk? – hívott minket félre Karen.

- Aha.

- Melyiktek mondta el Pierre-nek, hogy hova megyünk és mikor?!! – Kar mérgesen.

- Én voltam. – emeltem fel a kezem.

- De miért? Muszáj velük menni?

- Mért mi bajod van, tök jó, hogy velük lehetünk, utána még bármi lehet. – Szasza.

- Hát ez az. És ha Chuck és én újra…

- Akkor mi van, boldog leszel?! – én.

- Sőt még az is megeshet, hogy mi is megtaláljuk a régi kapcsolatunkat. – Szasza.

- Hát jah. Őszintén, Pierre már hiányzott. Meg David is. – én.

- Nah itt a baj, megint veszekedések lesznek, mert megint nem tudod eldönteni, hogy valójában kiért vagy jobban oda. – Karen.

- Mért én is így vagyok, vagy David, vagy Pierre. – Szasza.

- Igen és nem fognak szórakozni, ha ők úgy látják, hogy nyerők újra fognak próbálkozni, és ti hagyni fogjátok, aztán két nap múlva meg rájöttök, hogy hoppá, nekem nem Pierre kell, hanem Dav vs nekem nem David kell, hanem Pie.

- Jajj már és akkor mi van, ezek nem a te dolgaid. – én.

- De én is megszenvedek miatta, mert ha Chuck-al újra összejövök esetleg, és ti megint úgy döntötök, hogy már, pedig nektek elegetek van és mondjuk most elmentek Rómába, vagy Sydneybe akkor vagy megyek utánatok újra felrúgva a kapcsolatomat, vagy pedig maradok, és ti szívjátok meg a banda miatt.

- Jajj ne parázz már ennyire, nem hinném, hogy most túlságosan nagy szerelmi kavarodások lesznek itt, jobban el leszünk foglalva. És ha nem is sülnek úgy el a dolgok, ahogy szeretnénk, akkor se lesz úgy, hogy megint tartunk 3 év szünetet, aztán majd csak egyszer újra találkozunk. – Szasza.

- Ez már igaz, most már tudjuk kezelni az ilyen helyzeteket, ha pedig megint oda keverednénk, hogy el akarunk menni, akkor a kezünkbe vesszük az ügyet, 3 év alatt szerintem elég sokat változtunk. – én.

- Jól van, de ha nem lesz minden úgy, ahogy akartuk, akkor ne mondjátok azt, hogy én nem szóltam előre. – Kar.

- Ok. – majd visszamentünk a srácok társaságába. Aztán pár perc múlva befutott Anton és Milán.

- Nah lányok, megjött a nagy buszotok. – Milán.

- A kedvencünk?! – örültünk meg.

- Igen, a nagy színes busz, este 10-kor indulunk NY-ba.

- Éljen, király!

- Skacok, ma mikor lesz a koncert?? – Kar.

- Este 8-kor. – David.

- Ohh kicsit szoros lesz az idő. – én.

- Mind1, akkor is 10-kor indulunk, aki nem lesz kész, vagy lemarad, az itt marad. – vigyorgott Milán.

- Okok.

- Nah én megyek, van egy kis elintézni valóm. Jah és Anton, csak semmi kimenő, ki fogod bírni, legyél a csajokkal, meg a srácokkal. – ment el Milán.

- Nah akkor nekünk nem lesz időnk, hogy összepakoljunk. – Jeff.

- Juuujj, akkor most kell menni, gyerünk, igyekezzünk. – ment el ugrálva Dav. És Seb is visszajött a telefonálásból.

- Nah, anyudék bevállalják? – Zoe.

- Igen be, NY-ba érte jönnek.

- Ok.

- Jut eszembe, Alisha hol van? – Szasza.

- Oh bocs, hogy nem mondtam, de Kar Ali üzeni, hogy leugrott Detroitba anyudékhoz egy kicsit. – Jeff.

- Mikor ment el? – Kar.

- Még tegnap este mielőtt elindultunk volna Québecből.

- Nah akkor azért kellett rád várni. – Pierre sunyi vigyora.

- És mikor lesz újra veled, velünk? – én.

- Hát mindjárt beszélek vele, még nem tudom.

- Aha. – majd minden srác elment pakolni. És Jeff is végzett a telefonálással.

- Nah csajok, Ali Atlantába fog csatlakozni a turnéhoz, mert se busszal, se repülővel nem tud elmenni Washington-ba, pedig már ott tudna velünk lenni, így egy buszjárattal lejön Atlantába, amikor ott lesz koncert, és ott találkozunk vele. – Jeff.

- Ok.

Hamar eltelt a délután, egész jól elvoltunk a srácokkal, én Jeff-el és Pierre-vel tök sokat dumáltam. Karen jól elvolt Chuck-al. Szasza pedig David-al, meg néha Pie-vel is. Aztán este elmentünk velük a koncertre, a sok újságíró rögtön felfedezte, hogy megint az SP-sekkel vagyunk és nyaggattak is minket miatta, de nem foglalkoztunk vele. A koncert állati volt, rég láttuk már a fiúkat a színpadon, Anton is velünk volt persze. Majd úgy fél 10-re hazaértünk, feltankolva kajával inni valóval, meg piával, mert hát kelleni fog a buszra. 10-re kész lettünk mindennel, bevágtuk a cuccainkat a buszba, Zoe és Seb felpakolta Billy-t. A fiúk megállapították, hogy tök jó buszunk van. És indulhattunk is a turnéra, New York-ba, aztán a többi megállóra.