Reggel arra ébredtem, hogy valaki beront a szobámba és ordítozik valamit. Sokat nem értettem belőle ugyan, még aludtam. Na de nincs is mit csodálkozni, még csak reggel 9 van. Ki kelhet ilyen korán? És ha ő nem tud aludni, engem legalább mért nem hagy?
Nagy nehezen kinyílt a csipám, öcsém volt az aki fel merészelt kelteni
- Mit akarsz? NEM LÁTOD, HOGY MÉG ALSZOM?! – kiabáltam rá jó hangosan, mire lentről apu felszólt, hogy hozzám jött valaki.

- Bocs, de tudod még reggel van – még mindig kómásan

- Semmi… - legyintett Andy, majd kiment

Pár perc alatt összeszedtem magam, ami nagy teljesítmény, tekintve, hogy legalább 1 óra kell még felkelek az ágyból XD
Szökdécseltem le a lépcsőn, mint Juliska a mesében, amikor megláttam h ki van itt… alig mertem elhinni. Pierre volt az. De vajon mit akar tőlem?
- Hello – ezt egy jó reggelt mindenkinek -nek szántam

- Jó reggelt Jenny – anyu, apu

- Szia Jenny – mosolygott rám Pierre, tök édin nézett :D

- Mi akkor be is mentünk megnézni a… csak beszélgessetek nyugodtan - szüleim, rendesek h lelépnek :D

- szóval… mit szeretnél Pierre? – tértem rá rögtön a lényegre

- hát ööö… figy tudom, hogy gonosz voltam veled korábban, de én nem gondoltam komolyan, ne haragudj! – Pie kutyu szemekkel

- az nem is kifejezés! Bunkó voltál, nagyon – ez az igazság tényleg tök szemét volt

- tudom, paraszt voltam, de megbántam! mindent! Sajnálom – még mindig olyan édin Pie. Meg tudsz nekem valaha is bocsátani? Megteszek bármit!

- ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani

- de be tudom! Tessék mondhatsz bármit! – csillogó szemmekkel

- ... tudsz korizni? – én, tök komolyan

Majd beugrottunk a helyi koripájára, Pierre végig azon gondolkozott h mit is akarok tőle

- itt is vagyunk – mutattam a pályán csúszkáló gyerekekre

- de hol??? – nézett rám olyan ritka értelmes fejjel

- ha még nem mondtam volna, én edzem a 10 éves korosztályos hocky-csapatot. Megtartod az edzést helyettem?

- ööö… - még mindig ritka értelmes fejjel – persze – nyögte ki nagy nehezen

- tudsz hockey-zni?

- naná – végre valami mosoly szerűség az arcán

- akkor sok sikert – vágtam a kezébe a sípomat, a stoppert, meg ami még kell

- srácok, gyertek ide! – kiabáltam a kölyköknek

- ma Pierre fogja megtartani az edzést (mutattam rá Pierre-re)! Ne kíméljétek, nem először csinálja! – majd kacsintottam egyet rájuk, úgy h Pie ne lássa, egyből tudták, mit jelent *hihi*

- hát ööö, hello srácok, Pierre vagyok, vágjunk bele! – kicsit félénken, de odacsúszott a fiúkhoz a jégen, majd 1 pillanat múlva az egyik direkt nekiszállt a falnak és segítségért kiáltozott. Szegény Pie azt se tudta, mit csináljon, végül odaszerencsétlenkedte magát a földön fekvő sráchoz, felkapta és tanácstalanul bámult rám… már majdnem kiáltott egy gyereknek, hogy hívjon mentőt, mikor intettem a „sebesült”-nek, hogy abbahagyhatja a színészkedést. Kiugrott Pie kezéből és mintha misem történt volna, csúszott odébb.

- Semmi baj, Pierre, lejöhetsz a pályáról – kiabáltam neki, de a végét már elröhögtem. Szegény meg tök sápadtan nézett rám XD

- minden ok – öleltem meg, jelezve, hogy megbocsátok neki. Még mindig nem jutott szóhoz.

- akkor most ő csak…

- persze, nincs semmi, csak megvicceltünk – nyugtattam meg, még mindig olyan gyorsan vert a szíve, hogy szinte hallottam a dobbanásokat

Hazaértünk (hozzám) senkise volt otthon

- bocs, nem lehetett kihagyni – röhögtem még mindig, olyan sápadt fejet vágott, mint akit most lőnek főbe XD

- szóval akkor megbocsátottál nekem?

- úgy néz ki… régen volt, és mindenkinek jár egy második esély – mosiztam a képébe

- így igaz – mosizott már végre ő is

- nem megyünk el valahová? a srácokkal együtt – vetettem fel az ötletet

- de. Jó ötlet. Úgysem ismered még Davidet – szóval ezt is megbeszéltük :D

És ennek a napnak még korántsem volt vége…