- Álljatok csak meg! – kiabált utánunk apum

- Hova viszitek  a lányomat?!

- Ne engedjétek, hogy bevigyen, kérlek!!! – zokogtam megint és Seb meg Chuck mögé bújtam

- Jenny! Azonnal gyere vissza! – üvöltözött az apám

- Hagyja békén, mr. Baker! – szólt kórusban Pie és David

- Állj el az utamból, fiam! A rendőrkapitány jó barátom, könnyedén a nyakatokba varr vmit, vagy szépen elhúztok innen

- Nem félünk magától! – Seb, közben Jeffbe kapaszkodtam

- Jenny!

- Hagyja békén! Nem látja, hogy ez nem jó neki?! – Chuck

- Ne oktass ki, fiacskám! – már mind az 5en ott álltak köztünk (apám meg én köztem), és fenyegetően néztek rá

- Jenny dönti el, hogy mi a jó neki – Pie

- Rendben! Jenny, ha valaha is szeretnél még hazajönni a családodhoz, most azonnal gyere ide! – apám már tiszta ideg, de most nyugodt próbál maradni

- Hazamenni? A családhoz? Ez neked család? – sírtam már nagyon is

- Vigyetek el Chuck, Jeff… kérlek

- Ő mondta, hallhatta… - Seb

- Ezt még nagyon megbánod! És ti is! – hátrált vissza a házba apa

Azzal beszálltunk a kocsiba, és elvittek a srácok Chuck szüleihez. Szerencsére éppen nem voltak otthon, elutaztak valahova, nem is kis időre. Nagyon kedvesek voltak mind az 5en, adtak meleg teát, ennit, és beszélgettünk.

- Jobban vagy már? - Seb

- Igen, kösz mindent fiúk – kicsit már tényleg jobban voltam, de alig tudtam elhinni, hogy az apám valószínűleg kitagadott otthonról, és most 5 „régi iskolatársammal” iszogatok (persze csak teát) egyikük szüleinél.

- Kiürítettem neked egy szobád – jött le az emeletről Chuck

- kösz szépen Chuck – mosolyogtam rá

- már mosolyog! Haladunk! – lelkesült be David, tök arik mind h próbálnak felvidítani

Lassan kezdett esteledni, nem tudtunk mit kezdeni magunkkal. Ekkor jött Jeff nagy ötlete:

- Hééé, mi lenne, ha elmennénk korizni? – Jeff csillogó szemekkel

- Tuti be van zárva a pálya – én

- Kinyitjuk! – Jeff

- Tényleg, hockey-zhatnánk egy jót, 3-3! Mit szóltok? – Seb

- Benne vagyunk! – Pie, Dav, Chuck

- Jenny? – nézett rám mind egyszerre

- Jól van, nem bánom, menjünk – megeresztettem egy apró mosolyt is Seby felé… :D

A koripályához igyekeztünk, már lehetett vagy este 11, a biztonsági őr kiszúrt és megállított minket.

- Maguk meg mit keresnek itt? – jött a zseblámpájával a szemünkbe világítva…

- Joe, tedd azt le, megvakulok! – kapálóztam a szemem előtt a kezemmel

- Jenny? – nézett rám, de nem kapcsolta volna le azt a szart

- Kapcsold már le, Joe!

- Óh, 1000 bocs, nem vettem észre, hogy te vagy az – mosolyodott el az öreg portás bá :D

- Késő van, mit kerestek itt?

- Emlékszel Pierre-re ugye? – toltam oda hozzá Pie-t

- Óhhát persze, az edző úr! – és olyat röhögött h öröm volt nézni *hihi*

- Menjetek csak, aztán óvatosan!

Így végre bejutottunk, nem is kellett „beszökni”!

- Ez ismer téged? – nézett olyan nagyon értelmesen David rám

- Persze, itt dolgozom, hockey-edző vagyok - *büszke fej*

- Na ki kivel van? – csúszott már hozzánk a pályáról Jeff

- Én leszek Chuck-kal meg Sebyvel – jelentettem ki, így is lett

- Piros csapat: Chuck, Jenny, Seb vs. Kék csapat: David, ÉN, Pierre – Jeff, kommentárnak hiszi magát, tök édes, hogy ordibál *hihi*

- Akkor mehet!!!! – visított Jeff, mi meg röhögtünk rajta, nagyon XD

Egyébként össze-vissza csúszkáltunk, a korongot elvesztettük, de helyette egy kővel játszottunk, amit még a kiránduláson szerzett Chuck. Aztán azt is elvesztettük. (ez annyit takar, hogy mind2x Jeff ellőtte a messzi p betűsbe, és senki nem ment utána) Tök jól elvoltunk, aztán kb lehetett hajnali 2 óra, mikor Joe ( a biztonsági őr) szólt, hogy mennünk kéne. Hazamentünk és mindenki boldogon feküdt le aludni. Összességében a java még csak most jön!