Hé haver! – szólt Seb után egy jól láthatóan emos kölyök

- Mit akarsz??? – kérdezte Seb sírva, közben tovább haladt a híd felé

- Ha azt hiszed, ez megold bármit is, hát nagyon tévedsz! Mért akarsz leugrani… elhagyott?? – a srác megfogta Seb vállát és leültette egy tartópillér tövébe

- Majdnem meghalt miattam… és a gyerekem… - csuklott meg Seb hangja

- Héééé, rendben lesz, ne aggódj – ölelte őt meg az emos gyerek

- Egyébként ki a fene vagy te?!!!! – húzódott el Seb

- Tom vagyok, meghalt a bnőm… ezért nézek ki így… én is le akartam ugrani, de rájöttem, hogy azzal csak fájdalmat okoznék a szüleimnek, meg a barátaimnak, szal ne tedd öreg! – mosolygott a srác

- … hány éves vagy? – nézett rá Seb

- 17, de ez nem számít… elmondod, mi történt? – kedvesen hátba veregette Sebet

- Mért mondanám el? Nem is ismerlek… na csá! – pattant fel Seb

- Nem hiszem, hogy az én rusnya képemet akarod utolsó emlékedként, mielőtt végleg eltávozol… - mondta nagy nyugodtan a gyerek

Seb hezitált egy kicsit, aztán visszaült mellé

- A feleségem… van egy kisfiam, majdnem 4 hónapos – mondta mosolyogva Seb – megcsaltam… a saját rokonával… 15 éves, és felcsináltam! – sírt Seb

- Rendben lesz, ne aggódj – mondta nyugodtan a gyerek, és adott Sebnek egy kis sört

- Hogy a fenébe lenne rendbe?! Meghalt a gyerekem! És az anyja is majdnem! – ordította el magát Seb idegesen

- Az, hogy velem beszélgetsz, hogy elmondod ezeket, azt jelenti, hogy nem akarsz meghalni! – nevetett a fiú – menj haza öreg! Azt mondtad, van feleséged, meg gyereked is! Hát éld az életed, ne dobd el ilyen könnyen! Szereted őket???? Akkor nem akarsz nekik fájdalmat okozni, márpedig ha most leugrasz, a kölyköd apa nélkül fog felnőni, a feleséged pedig évekig fog siratni… ezt akarod?!!!!

- Melyik ókori bölcs veszett el benned? – mosolygott Seb és meghúzta a sört

- Menj haza! Rendben lesz, minden rendben lesz! Bízz bennem! – ölelte meg megint őt a gyerek

- Viszlát Tom – Seb fölállt, aztán megint eszébe jutott, hogy mit tett Rékával, és ezen keresztül velem… egy könnycsepp gördült le az arcán és elindult a korlát felé…

Arra kellett ébrednem az éjszaka közepén, hogy csörög az a nyomorult telefonom. Idegesen felkeltem, és megnéztem ki nem bír aludni

- Egy hülye sms miatt kellett felébrednem?! – mondtam idegesen, mikor megláttam a feladót, hirtelen lesápadtam. Seb küldte

„Kedves Jenny! Szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek, nagyon! És Michael-nek is a legjobbat akarom… nagyon sajnálom a történteket, ne haragudj rám, már nagyon megbántam. De meg kell értened… nem élhetek így tovább… így nem! Úgy hiszem a halál után az emberek találkoznak a szeretteikkel, hát remélem ez tényleg így van, mert én ott fogok rád várni! Őrizz meg a szívedben olyannak, amilyennek megismertél, amilyennek belém szerettél, és amilyennek láttál, mikor én nem is… a szívemet neked adom, mert csak érted dobog!”

Megállt bennem az ütő. Vmibe meg kellett kapaszkodnom, olyan hirtelen fel sem tudtam fogni az üzenetet, kiabálni nem nagyon volt erőm, de le tudtam baszni egy vázát, ami elég nagyot koppant.

- Mi történt? – rohant be David egy szál boxerben

- Seb… Seb… - mondtam halkan és a telefonom felé mutattam, ő elolvasta az üzenetet és hívta a többieket

- Te csak maradj itt, mindjárt jövünk! Ne aggódj kislány, nem lesz semmi baj, visszahozzuk neked Sebet! – nézett a szemembe Pierre és egy puszit nyomott a homlokomra, aztán a fiúkkal elmentek mindenfelé megkeresni Sebet. A csajok itt maradtak velem, azóta se tértem magamhoz

- Haver állj meg!!! Minden rendben lesz, ne aggódj, megígérem neked! – kiabált Seb után az emos kölyök

- Nem bírok így élni! – Seb a korláton kívül egy leheletnyi kis párkányon állt és készült leugrani

- Hé ember… hallgass rám… ezzel csak rosszabb lesz neki! Jobban fog fájni a szíve, ha meghalsz, mint ha megtudja, hogy megcsaltad! Kiheveritek, kérlek bízz bennem és gyere vissza! – a gyerek a kezét nyújtotta felé

- Merre lehet az a hülye?! – rohan idegesen Jeff a közeli parkba

- Váljunk szét, ha megtaláljátok, azonnal hívjatok – David elindult a kórház felé, Chuck a gimihez ment, Pierre pedig a stúdiót vette irányba

- Elnézést, nem láttak erre egy síró fiatal srácot, olyan 170 lehet, szőkés haja van… nem???? – kérdezett Jeff aggodalmasan egy arra járó idősebb házaspárt

- Bocsi, nem láttatok erre egy kb olyan srácot, mint én, aki nagyon szarul volt??? – Chuck a gimi előtt cigiző csajokat faggatta

- Hééé nem láttál erre egy életkedvét vesztett olyanforma srácot, mint én? – kérdezett meg Pierre egy kisebb lányt

A válasz mindenkitől egy baszott nagy NEM volt.

- Hé nem láttak egy… - David szava elakadt a kórház mögött lévő híd felé nézve, egy pillanatig megdermedt, aztán odarohant

- Seb! Mit keresel itt???? Gyere vissza de azonnal! – ordított rá

- Hagyjál békén – sírt Seb

- Ki vagy te? – nézett Dav az emos gyerekre

- Figy öregem, nem éri meg, gyere le onnan! – szólt hozzá kedves, megnyugtató hangon a fiú

- Húzzatok innen! Nem fogok visszamenni! – ordította sírva Seb, közben David hívta a többieket

- David… nézz rám! – mondta Seb

- Itt vagyok haver, gyere ide, hagy öleljelek meg! – Dav

- Neeeeeeeem… elég régóta ismerlek téged… mindig jóban voltunk, ugye megteszel nekem vmit, ha megkérlek? – Seb elgyengült hangon

- Persze, mit? – David már tök közel volt hozzá, megjöttek a többiek, az emos gyerek lecsitította őket

- Vigyáznál helyettem Jenny-re??? És felnevelnéd vele Mike-t, mintha a sajátod lenne???? – nézett rá könnyes szemmel Seb a korlátba már alig kapaszkodva

- Haver… - Dav a fejét rázta, az ő szemei is megteltek könnyekkel

- Seb! Emlékszel, mikor Tam (Jeff legnagyobb szerelme) elhagyott???? Azt hittem ott vége van a világnak, és soha többé nem lesz senki, akit úgy tudok szeretni, mint őt???? – kiabált neki hátulról Jeff

- Aha… le kellett fogni, hogy ne vágd fel az ereidet – mosolygott kicsit Seb

- De végül nem tettem, most pedig megtaláltam Kate-t, és most már tudom, hogy nagy hülyeség lett volna akkor meghalni miatta… úgy értem… mindent rendbe lehet hozni! – mondta neki Jeff

- Vmelyikőtök megteszi nekem???? – fordult feléjük Seb, már a teljes elkeseredettség látszott a szemében

- Nem, mert nem fogsz leugrani! Mi lesz akkor a bandával???? Képes lennél minket a szarban hagyni?! – Chuck

- Kuss már Chuck! Figy Seb! Megígérem, hogy nem lesz semmi baj! Csak mássz vissza a korláton, oké? – Pierre

- Bocsássatok meg srácok! – Seb elengedte a korlátot…

- NEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! – mind utána ugrottak, hogy elkapják, de nem érték el… Seb lezuhant a hídról

Ugyanabban a pillanatban, mikor Seb elengedte a korlátot, és a leugrott a hídról, vmi különös érzés kapott el, és elkezdtem istentelenül bőgni. Mintha megéreztem volna, hogy vmi rossz történt, hogy Sebbel vmi nincs rendben… ez vmi láthatatlan kötelék 2 ember között csak a szeretet lehet, amit a családtagjaink iránt érzünk, és csak a szerelem lehet, amit Ő iránta érzünk…