- Jenny! – kiabált felém Adam, ahogy meglátott

- Hát te mit keresel itt? – rohantam hozzá és megöleltem

- Jenny gyere vissza, Seb látni akar! – David húzna, de nem engedem

- Kopj le, nem kell kísérgetni! – Adam most olyan „csúnyán” nézett Dav-re

- Semmi baj David, köszike, hogy… menj csak, Adam majd… - én

- Ha ezt akarod… - lépett le David

- Chuck mondta, hogy Seb…

- Mit mondott Chuck????? – kerekedett ki a szemem

- Hogy Seb megöngyilkolta magát – mosolyog kárörvendően Adam

- És neked ez ennyire tetszik?!!!!!!! Hogy a férjem majdnem meghalt?!!!!! – faképnél is hagytam, elszaladtam egy italautomatához és meleg teát próbáltam meg kinyerni belőle, de ez a hülye persze követett

- Várj már… nem úgy értettem, bocs… egyébként tudtad, hogy…

- Hogy egy marha nagy tapló vagy? Igen, tudtam, de már megszoktam – nevettem rá

- Azt akartam mondani, hogy…

- JENNY!!!!!!!!!! – ordított nekem a folyosó másik végéről Chuck, mint az állat

- Jen, ezt meg kell tud…

- Bocs Adam, mindjárt jövök – el is szaladtam, ő meg csak bambán lesett utánam

- A dokik akarnak beszélni veled – Chuck finoman betaszigált egy ilyen szobába, ahol egy csomó orvos gyűlt össze, meg ott volt Kar és Jeff, mindketten átöleltek

- Konferencia lesz???? – röhögtem el magam kínomban, mert senki nem szólt egy árva szót sem, csak pakolászták a sok hülye mappáikat meg kórlapokat

- Szóval mrs Lefebvre… - elém állt egy öreg orvos, nekem meg összeszorult tőle a szívem, hogy Lefebvre vagyok, de Seb nincs mellettem

- Tüzetesen kivizsgáltuk a férjét, és sajnálatos módon egy vérrögöt találtunk a lábában, ami a CT-től keletkezhetett

- Hogy micsoda?!!!!!!!!! – ordítottam el magam

- Amikor az erekben…

- Tudom, mi az a vérrög, de most mi lesz vele??? És a szeme??? Lát már????? – szomorúan néztem a pasira, Kar megölelt

- A látásával nincsen semmi gond, csak a gyógyszerektől volt, amiket kapott, azonban ez az elzáródás… nos 2 lehetőségük van – a kezembe adott egy papírt

- Vagy elvégzünk rajta egy igen kockázatos műtétet, amely során eltávolítjuk a vérrögöt és így remélhetőleg minden rendben lesz, de ha komplikációk lépnek fel, lehet, hogy le kell amputálnunk a lábát, vagy… nos valószínűleg le fog bénulni, és soha többé nem lesz képes rendesen járni

- Azt akarja mondani, hogy döntsem el, hogy Sebnek legyen esélye még járni, de ha maguk elcseszik, akk hopp egy lábbal kevesebb, vagy hogy lebénuljon?!!!!! Mondja, hogy dönthetném el ezt helyette?!!!!!! – fakadtam sírva

- Hol van Seb, látni szeretné – Jeff

- Hogyne, erre… - egy fiatal srác odavezetett egy szobához, ott volt benn Seb, és egy ilyen bazi nagy infúzió lógott ki belőle, fájdalomcsillapító volt a lábára és a tüdejére, ami mellesleg még enyhén szólva sem jött rendbe

- Magunkra hagytok? – néztem könnyes szemmel Kar-ra és Jeff-re, ők csak bólintottak, és behúzták utánam az ajtót

- Szia Seb – odamentem az ágyához és megöleltem

- El fogsz hagyni???? – lihegett Seb

- Dehogy hagylak! Szeretlek, de a dokik…

- Szeretsz még???? – csillantak fel a szemei és meg akart csókolni, de nem tudta felemelni a fejét. Odahajoltam hozzá és megcsókoltam

- A dokik azt mondják, találtak egy vérrögöt a lábadban

- De szarul hangzik, mi az? – nevet Seb

- Amikor az ereidben van egy olyan kis elzáródás, ami meggátolja a vér útját és nem tudod tőle mozgatni a lábad, vagy azt amiben van és… mellesleg rohadtul fáj

- Talált, süllyedt – mosolyog erőltetetten

- Bele lehet halni?????? – megfogja a kezem

- Nem, de ha nem műtenek meg, akkor tutira lebénulsz

- Akkor irány a műtő…

- De ha elcseszik, lehet, hogy le kell amputálni a lábadat! – néztem rá halálosan komolyan

- Ne már… hülyén néznék ki – röhögött kínjában és egy könnycsepp gördült le az arcán

- Mit tegyünk???? Nem akarok dönteni a lábad sorsáról – megint megcsókoltam, ő meg csak behunyta a szemét és elgondolkozott

- Mihez kezdenék láb nélkül???? Nem lesz semmi baj, erős vagyok és kibírom – megfogta a kezem és a tollat a kezembe adta, ami ott volt mellette, ilyen beleegyező nyilatkozatot v mit kell neki aláírni

Mindketten aláírtuk és kicsit még maradtam bent nála, aztán hazamentem Michael-hez, akire David és Dely vigyázott nagy gonddal

Kicsit szórakoztunk velük meg Pierre is otthon volt nálunk és játszott Lin-nel. Aztán lassan elment a délután, 6-kor együtt bementünk Sebhez, előtte kisírtam magam, hogy ne előtte kelljen

*Ezalatt Seb:*

- Hééééé, van itt vki??? – kiabálta el magát

- Itt vagyok – szaladt be Ash a váróból

- Hoznál nekem egy tollat és egy papírt? – nézett rá Seb a belőle kilógó csöveken keresztül

- Máris – el is szaladt Ash, de már Chuck vitte be neki a cuccokat

- Tess, és itt egy kis kávé – azt is hozott neki Chuck

- Köszi… - Seb nagy nehezen felült és egy kis asztalkán, amit így maga elé tudott hajtani, azon kezdett el írni

- Mit írsz???? – Chuck

- Semmit, csak… Jennynek

- Oh értem, akkor majd még benézek – ment ki Chuck

Seb írt egy listát élete legjobb 5 élményéről:

5. – Amikor megkaptam életem első fizetését portásként

4. – Amikor a szél összefújt az SP-vel

3. – Az első koncert, amin felléptem

2. – Amikor Michael megszületett

1. – Amikor először csókoltalak meg a pizzázó mögötti fa tövénél

Megcsodálta a listát és beletette a cipőjébe, mert azt tuti senki nem fogja fogdosni *hihi*

- Hogy vagy? – öleltem meg, mikor bementem hozzá

- Semmi bajom… Pierre???? – nézett Seb az ajtó felé

- Jelen – vigyorog Pie és odaadja neki azt a jól ismert kék gitárt

- Ez a kedvenc gitárom, és úgy gondolom, hogy nem halhatok meg úgy, hogy ne játszottam volna el rajta utoljára az Addicted-et – Seb a vezetékeire nagy nehezen feltette a gitárt és elkezdte játszani azt a kedves dallamot

Énekelni is akart, de a lélegeztető géptől nem tudott

- Na most már nyugodt szívvel halok meg – dőlt el az ágyban Seb, mint aki most helyben feldobta a talpát

- Hülyeeeeeeeee – finoman fejbe vágtam és beszélgettünk vele még egy kicsit, aztán kitolták a műtőbe, mi meg maradtunk a szobában és a tökéletes semmittevéssel foglaltuk el magunkat… illetve csak kussban ültünk és aggódtunk nagyon Sebért

- Hogy tudsz ilyenkor enni?!!!!! – ordítottam rá Chuck-ra, aki kekszet ropogtatott

- Bocs éhes vagyok – ette tovább

- Figy fiúk, mihez kezdünk, ha Seb lebénul? – Jeff

- Eladunk téged az utcasarkon, sikered lenne – röhög David

- Tudom, hogy egy nagyon sexy pasi vagyok, de sztem neked jobban örülnének a buzik! – Jeff mászkál, mint egy buzi

- És akkor mi van a te gyönyörű, steril, kopasz fejeddel??? – röhög tovább Dav

- Mi lenne, lehet csodálni, az ingyen van! – Jeff felhúzott orral, erre egy kicsit elmosolyodtam

- Héééé ugráljunk az ágyon! – ugrott fel Pierre mellém (mert ott ültem az ágy szélén) és elkezdett ugrálni, mint egy ötéves

- Szívem, hány évesnek érzed magad ilyenkor? – nevet Kar

- 2nek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! – ordít Pierre és zene nélkül elkezdi énekelni a God must hate me-t:

Last night I just wanted to have fun

To go out with my friends

I took my dad's car

I never thought he would find out

But I crashed in a wall

Man I'm dead

I guess it's no use

I'm screwing up ever little thing I ever try to do

I was born to lose

Yeah yeah yeah yeah

- Sebastien Lefebvre hozzátartozói? – jött be egy csajszi egy kartonba bújva (nem egy dobozba, hanem kórlapba)

- Vége is a műtétnek????? – pattant fel mindenki

- Igen, de kérem csak a családtagjai kövessenek – erre elindultam utána, ők meg maradtak a szobában

- Mi van vele, mondja már! – szóltam rá

- Parancsoljon – benyitott az intenzíven lévő szobába, de senki se feküdt az ágyban

- Maga szerint itt van?!!!!! – akadtam ki asszem jogosan

- Elnézést, az előbb még…

- Lehet rossz szoba???? – nevettem kínomban, és tényleg nem jó szobába hozott az a kis hülye…

- Tessék – most már tényleg Sebhez mentünk be, vagyis csak mentem, mert az lelépett. Ott állt mellette egy orvos, aki rohadtul ismerős volt nekem

- Ébren van??? – néztem az ágyra az ajtóból, a doki megfordult és megölelt

- Szia kicsim – apu volt az

- Hogy kerülsz te ide?????? Azt hittem Barcelona-ban vagy! – örültem meg neki

- Voltam, most pedig itt! Mégsem hagyhatom, hogy vmi kezdő összebarmolja a szerelmedet! – mosolygott apu

- Ezek szerint minden rendben????? – virult ki a fejem

- Sikeres volt a műtét, minden rendben van, már csak egy kis idő kell, amíg a tüdeje meggyógyul és mehet is haza

- Ébren van?

- Nincs, de maradj csak vele, én szólok a srácoknak

- Köszi apu – nyomtam egy nagy puszit apu arcára és leültem Seb mellé, órákig csak bámultam, amíg végre felébredt az altatásból

- Hány lábam van? – szólalt meg halkan Seb

- De jó, hogy itt vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! – ugrottam rá (persze nem úgy) és megcsókoltam

- Megvannak?????? Mind2???? – fölöttem akart elnézni, hogy hol vannak a lábai, de magamhoz szorítottam és nem engedtem el

- Jenny kérlek!!!!

- 2 lábad van, és teljesen rendben vannak, meg fogsz gyógyulni!!!!! – örvendeztem és csak ölelgettem Sebet, aztán ő is megkönnyebbült és smároltunk ott az ágyban

- Jenny… nem tudom mozgatni a bal lábam – Seb lihegve akarta felemelni, de nem ment

- Ezt hogy érted??? – kicsit megkarmoltam a körmömmel a lábát – ezt érzed?

- Mit???? Add a kezed… neeeeee… neeeeee – Seb meg akarta fogni a kezem, de nem tudta felemelni a kezét

- Seb ne aggódj, minden rendben lesz, nézz a szemembe! Megígérem neked, hogy nem lesz semmi baj! Oké??? – mecsókoltam, de Seb csak könnyes szemmel próbált mozogni, a jobb kezét tudta egyedül egy kicsit megmozdítani, halál sápadtan feküdt ott az ágyban, és nem tudott mit tenni

Szörnyű volt látni, ahogy eszméleténél van, és csak fekszik, szeretnék neki segíteni, megfogni a kezét, de nem érez semmit… könnyekkel teltek meg a szemeim, ha ránéztem