Este kaptam egy telefont, hogy menjek be, mert Pierre rosszul van, és engem akar mindenáron. Milly és Vicky elkísértek, mert sík ideg voltam. Bementünk, mindkét srácba egy kurva nagy infúzió ment megint. De egy másik orvos volt benn.

- Mi történt? – kérdezte Milly a fiatal dokit, mert én Pie-hez rohantam.

- Az öreg helyettesítő orvos rossz gyógyszereket adott be nekik, egy ilyen izomlazító gyógyszert, csakhogy nekik van fájdalomcsillapító és az a kettő összekeverve inkább izom összehúzó lett. – szegény David alig bírt mozogni, tisztára lebénította a gyógyszer, mint egy rokkant úgy feküdt. Pierre meg tök lázas lett tőle, szegényről fojt a víz, meg nem bírta mozgatni a kezét.

- Ez orvosi mulasztás!! – igazította meg Vicky Dav párnáját.

- Be kell perelni, mi van akkor, ha kicsinálja  őket?! – néztem a fiatal dokira, amég letöröltem Pie fejéről az izzadtságot. Tényleg nagy orvosi hiba volt, egy csomó doki gyülekezetet tartott, hogy mi legyen, mert ez nagyon gáz. Közbe levették róluk az infúziót.

- Gyertek csajok, menjünk és együnk valamit, még nyitva van a büfé. – Milly

- Ok. Mindjárt visszajövünk! - integettem a srácoknak, és végre eljutottak oda, h tudják mozgatni valamennyire a kezüket. Majd lekapcsoltuk nekik a kórterembe a villanyt és leléptünk.

- Hülye orvos! – David. – Nem elég, hogy itt szenvedünk, de majdnem kinyír minket. – mondta remegő hangon, mert ő is lázas volt.

- Jah, reggelre talán kialusszuk. – Pie, majd mindketten elaludtak. Mi lenn ücsörögtünk a csajokkal a büfébe. Közbe David-ék kórtermébe valaki bement szép halkan, és odaállt Pierre fölé. Az meg felébredt.

- Emlékszel rám kishaver??

- Kéne?

- Sajnos nem volt elég kemény kocsim eleje, hogy kinyírjon, pedig szívemből gondoltam, hogy már a hulládba rúgtam bele. – magyarázott Doug.

- Te voltál te rohadt mocsok, ha most fel tudnék állni, kicsinálnálak. – Pierre.

- De az a szar helyzet, hogy nem tudsz.

- És most mit akarsz?

- Még én se tudom, de azt tudom, hogy a rohadt rendőrök figyelnek, hol van Ashley??!!

- Honnan tudjam?!

- Azt hiszem, kéne valami orvosi mulasztás, hogy meglehessen állapítani a halálod okát. – Doug. – De lehet egy kés is elég lesz. – a hülyéje elővett egy kést, de szerencse, hogy Dav-ból kiment a gyógyszer hatása, és hogy Pie tudott rúgni. David fejbe vágta, Pierre meg sikeresen felrúgta, az meg fájdalmába összefejelt Pie-vel jó erősen, pont ott, ahol a sérülése volt. Majd visszajöttünk a csajokkal szerencsére és Vick vágta fejbe Doug-ot egy pohárral, csakhogy semmi baja se lett tőle. Én Pierre-hez rohantam, hogy megvédjem, Milly David-nak segített. Berohant két pasi orvos is, mert lárma volt és hallották, nagy nehezen lefogták Doug-ot, majd hívták a rendőröket és elvitték.

- Jól vagy Pie?? És te David??

- Jól, aaahh csak non fáj a fájós kezem. – David.

- Kösz haver, életmentő vagy, adósod vagyok. – Pierre.

- Te neked vérzik a fejed. – néztem Pie-re. Ugyanis átvérzett neki a kötése, ami a fején volt.

- Az a hülye lefejelt, ahogy fejbe baszta.

- Szólok egy dokinak. – Vicky.

- Kis hősünk, nagyon ügyes vagy! – öleltük meg Milly-vel David-et.

- Szerencse, hogy elmúlt a gyógyszer hatása, de nagyon fázok.

- A francba, hogy nem tudok felállni, szétrúgtam volna a hülye fejét ennek a parasztnak. – Pie.

- Te csak a fejeddel foglalkozz. – Milly.

- Azon vagyok. – majd visszajött Vick 2 dokival, az egyik Pierre fejét nézte, a másik meg David kezét. Kaptak valami kamion nagyságú fájdalomcsillapítót.

- Le lehet esni az ágyról?? – nézett Pierre az orvosra.

- Hát, ha sokat forgolódik.

- És ha nagyon szédülök?

- Szédül?

- Hát forog a világ. – Pie. Majd a doki megnézte még egyszer a fejét, hát ömlött neki a vér belőle, adott neki egy bazi nagy fecskendőből, valami gyógyszert, meg átkötötték vagy 3x a fejét, David is kapott még gyógyszert, hát, ha nem szándékos balesetbe fognak meghalni szegények, akkor gyógyszer túladagolásba. xD Most már egyikkőjüknek se voltak fájdalmaik, csak lázasak voltak, de szerencsére egy-két gyógyszer után álmosak lettek és mindketten elaludtak.

- Hazamegyünk?? – fogta meg Milly a vállam.

- Ti menjetek, én maradok. – mondtam könnyes szemekkel.

- De már nem kell nekik testőr, biztonságba vannak.. – Vick.

- De szegények tiszta lázasak… meg minden..

- Mind1, ha akarsz, maradj, de mi hazamegyünk, ha nem baj?!

- Ok, sziasztok. – egy darabig ott őrködtem felváltva a két srác fölött, de majd összeestem az álmosságtól, szóval lefeküdtem a kanapéra aludni. Reggel tiszta jó levegő volt a „szobába”, meg hallottam, hogy valaki iszik, mert szürcsöl szívószállal, mint egy disznó.

- Hány disznó szabadult be ide? – néztem fel a kanapéról.

- Csak egy. ÉN!!!! – integetett Pierre, mert cólát szlapált.

- Honnan van neked ilyened?

- Voltak benn a srácok és rávettem őket, hogy hozzanak értelmes kaját.

- Nálatok az értelmes azaz, amikor egy akkora hamburgert esztek, mint egy ház?! – néztem David-ra.

- Az is. – David.

- És mért nem keltettek fel??

- Mert olyan édes voltál, hogy senkinek se volt hozzá szíve. – nyomott egy puszit a számra Pierre.

- Köx, kül hogy vagytok?

- Nem érzek semmit se az egész fejemmel, azt se tudom, hogy mikor van a számba kaja vagy nincs. – Pie.

- Hogy, hogy?

- Fájdalomcsillapító, meg még valami ökör gyógyszer…

- Nekem meg nem mozog a kezem. – David. – Kül nem akarsz hazamenni?

- Menjek?

- Igen, nem kell minden percedet velem tölteni. – Pierre.

- De én úgy szeretem.

- Menj már! – küldött el David. Én meg nyomtam egy puszit Pie arcára, de megfogta a karom, amikor mentem volna el, visszahúzott és megcsókolt.

- Azt hittem nem érzel semmit?! – nevettem.

- Ezt az egyet sose felejtem el.

- Ok. – majd elmentem, de útközbe beleütköztem a többiekbe, meg a dokikba.

- Miss Cempball!! – szólt utánam Pierre orvosa.

- Szólítson Ashley-nek, kérem.

- Őő… jó, a barátja szerencsére már jobban van a tegnaphoz képest, de szegény elég gyenge, de ez jó idő arra, hogy segítsen neki, kutatni az emlékeiben…

- Ááhh akkor most hazamegyek, aztán visszafele hozok egy-két emlékezet beindító cuccot.

- Ok.

A srácok épp akkor mentek, be szal köszöntünk, én meg leléptem haza.

- Az a rohadt Doug, jó hogy nem nyírt ki. – mondta Seb Pierre-nek.

- Jah, olyan szar, hogy itt fekszek, mint egy nyomorék és még csak megvédeni se tudom magam!

- Nem vagy nyomorék, csak beteg. – Chuck.

- David, igazi hős vagy! – Jeff.

- Tudom, de ezt bárki megtette volna értem is nem? – Dav.

- Dee… - helyeseltek a srácok. Majd leültek mesélni a két srácnak, hogy induljanak be az agytekervények, hogy emlékezzenek. Pár óra múlva én is visszajöttem, gondoltam, hogy a srácok még benn vannak, mert az egész folyosót elárasztotta a röhögés.

- Héé kicsit halkabban. – mentem be a kórterembe. Kapcsoljátok be a rádiót.

- Minek? – Chuck.

- Lekértem egy számot, amit Seb szülinapján az After partyn nyomattak és Pie-vel arra táncoltunk. Majd megszólalt az a szám, mégpedig a Titanic.

- Tényleg erre még én is táncoltam! – Jeff.

- Én emlékszek rá! – David.

- Neked, könnyű, csak két nap esett ki! – Seb.

- Pierre, emlékszel, libasorba hugyoztunk a bokorba, mind az öten, meg berúgtam egy üveggel egy nyanya házának az ablakát?! – Jeff.

- És akkor izgultuk magunkat halálra, mert Ash-t megkéselték és sehol se találtuk, és te egész éjjel a kórházba voltál vele. – Chuck. Én elhoztam otthonról azokat a fényképeket, amik az elmúlt két hétbe készültek.

- Ashley és te a fürdőszobába dugtatok pár napja! – David.

- Héé kussolj már, ezt én mondom el neki! – szóltam rá. Vagy két órán keresztül meséltünk Pierre-nek, meg David-nak, arról a két napról, valami derengett nekik, de az annyit is ért. Tul kép, arra lett volna szükség, hogy Pie el tudja mondani a „balesetet”, mert Dav arra emlékezett, ami nem is baleset volt.

- Jó napot, jó hírt hoztam! – jött be David orvosa.

- Meg fogok halni? – David.

- Jajj dehogy, 1-2 nap és hazamehet, persze ha nagyon vigyáz magára.

- Úgy lesz.

- Ki se engedjük. – Seb.

- Jajj de jó nekem. Akkor inkább benn maradok. – röhögött Dav.

- És én mikor mehetek már haza?! – Pierre.

- Azt majd az orvosa megmondja, úgy tudom, hogy megrepedt egy bordája és elég súlyos fejsérülése van, szóval szerintem, először álljon talpra. – mondta a doki.

- Jajj de marha jó. – fordult el Pie.

- Ne legyél már ilyen haver, mit vársz, hogy rögtön szaladgálni fogsz?! – veregette meg finoman a vállát Chuck.

- Inkább háztömböket futnék, minthogy itt unjam magam halálra.

Később bejöttek a csajok is, Pierre az tiszta rossz kedvű volt, ráadásul nem is tett érte, hogy emlékezzen. David meg egyfolytában agyalt, meg Milly-vel dumált.