- Anyuuuu- jött be a nappaliba Jay miközben kényelmesen ültem a kanapén egy sörrel a kezemben. Nos, igen. Nem vagyok valami hétköznapi anyuka. Eleinte elég mereven neveltem a gyereket, aggódtam érte.  Ma már, sokkal lazábban veszem. Rengeteg mindent ráhagyok, ami lehet nem a legjobb. De Jay-nél teljesen jól bevált ez a módszer.

- Mondj kicsim- mosolyogtam rá, de nem válaszolt csak nézett rám, kitaláltam a gondolatát, előre hajoltam letettem a kávéasztalra a sört és felkaptam a fiam az ölembe, ő hozzám bújt és átkapcsoltam egyik mese csatornára, együtt néztük. Nagyokat nevettünk mind a ketten. Szerettem az ilyen estéket. Már majdnem elnyomott az álom a kanapén, karomban a fiammal mikor csöngettek. Olyan hajnali 1 felé járhatott az idő.

- Ki a fene lehet ilyenkor?- kérdeztem a szemem dörzsölve, a gyerekre néztem, nem ébredt fel. Ennek nagyon örültem. Gyorsan felpattantam a kanapéról ügyelve arra, fel ne keltsem, és nehogy a következő csengetés bekövetkezzen.

- Azt hittem már ki sem nyitod- mondta szemrehányóan Lilly és már be is jött

- Persze, kerülj beljebb- és becsuktam az ajtómat- Lily, emlékeztetnélek rá, hajnali 1 van!

- Bocsi, eddig volt a bemutatóm a színházban. - Régóta nagyon jó barátnőm. Szinte össze voltunk nőve, kiskorunkból ismerjük egymást. Testvéremnek tekintem.

- Bocsika, de amit szeretnél sok időbe fog telni, míg elmondod?

- Igen

- Oké, szóval elsőnek felviszem a gyereket aludni és a fenti nappaliban beszélhetünk! Kibírod addig?- kérdeztem, de inkább ez kijelentés volt. Nem vártam választ s ezt ő is nagyon jól tudta. Átöltöztettem Matet és gyorsan ágyba dugtam betakartam, és behúztam az ajtaját.

- Szóval, mondjad mi volt olyan fontos, hogy nem tudtál vele várni reggelig?

- Határozottan nem- és a kezembe nyomott egy halom újságot

- Mit csináljak ezekkel? Nem tudok elvinni őket a szelektívbe és elhoztad őket hozzám?- kérdeztem, erre ő meg felnevetett és elindult a mini bárhoz

- Nem te buta...- nevet és közben az asztalra tesz egy üveg bort, tölt, és felém nyújtja a poharat-, nézzél csak bele- és ittunk egy pár kortyot a borból- Nézz már bele az újságba!

- oké- és avval kinyitottam a lapokat, miközben iszogattam a boromat, de ahogy egy oldalra értem félre nyeltem és elkezdtem fuldokolni.

- Joyce, nem menekülhetsz ezen túl

- Ez nem jelenti azt, hogy találkozok is vele. Nagyváros New York... kicsi az esélye, hogy bele fogok futni!

- Joy!- szólt rám Lilly- Nem menekülhetsz mindig előle!

- De... miért nem?- kérdeztem

- Mert nem!- mondta határozottan

- Te Joyce láttad már ezt a képet róla? Állati sexy ez a csávó, és mellesleg...

- a gyereke apja?- kérdeztem indulatosan- rendben van Lilly mond meg nekem, még is hol volt a gyerekem apja, amikor terhes voltam és segítenie kellett volna? Hol volt, amikor nem tudtam dolgozni menni 3  teljes héten keresztül, mert Jayson lázas volt, és annyira fáradt voltam, hogy összeestem és a kórházban feküdtem? Még is hol a francba volt akkor az általad bálványozott, tökéletes, Pierre Bouvier!???

- Jo, ez már évekkel ezelőtt volt!- mondta és próbált lenyugtatni

- Igen, de a legfontosabb pillanatokról lecsúszott. Tudott a gyerekről. Szakítottunk, küldtem neki ultrahang képet, sőt csomó levelet. Képeket róla, de belefáradtam. Rá sem hederített. De ami bánt, legfőképpen a gyereke sem érdekelte. Lilly itt vége is a történetnek. Pont. Ennyi volt. Volt esélye, de elbaszta. Ennyi!

- Nem kéne...

- Lilly, az én életem, az én gyerekem- emlékeztettem aztán a háromnegyedig teli borospohár és gondolkozás nélkül egy szuszra megittam a tartalmát

- Ez igaz, de amikor Jay megkérdezi, hogy mikor jön apa haza, te mindig ugyan azt a választ akarod neki adni?

- Igen, amíg kicsi és nem el nem tudom neki magyarázni úgy, hogy megértse... igen, Lilly! Ez a legmegfelelőbb válasz rá: Apu még messze van...

Reggel Jay korán ébredt és úgy keltett –mint minden egyes reggelen, amikor ő volt hamarabb fent-, berontott a szobámba és elkezdett az ágyon ugrálni

- Kisfiam- nyöszörögtem és a fejemre húztam a takarómat

- Éhes vagyok

- Neked is jó reggelt...- mondtam és hagytam egy kis szünetet- menny le és tévézzél egy kicsit, rendben? Majd megyek én is, és nemsokára reggelizünk!

- Oké- mondta lelkesen és el is indult lefelé a nappaliba. Aztán ahogy összeszedtem magam, felvettem magamra valami ruhát, és gyorsan a fürdőben is rendbe tettem magam aztán lementem a konyhába

- Mit együnk?

- Kellogs’!!!

- oké- mondtam, de valahogy tudtam Mat fog kérni, szóval a hűtőből elővettem neki a tejet és már a többiért is úton voltam. Aztán letettem elé egy kistányérnyit.

- Anyu...

- igen, drágám?

- Mikor jön apu haza?

- Amikor megjön az esze...- mondtam, de gondolatban hozzá tettem még azt is: bár az soha sem volt neki!

- Az mikor lesz?

- Nem tudom- mondtam és nyeltem egy hatalmasat. Nem tudom, egy nap hányszor válaszolok ugyan erre a kérdésére, de néha úgy érzem, elvesztem a türelmem és a gyerek fejéhez vágom ordítva hogy az apja milyen is valójában, ő meg azt az embert várja minden nap haza...

Délután anyu átjött hozzám, vigyázni a gyerkőcre, míg én a színházban voltam és próbát tartottunk az aznap esti előadásra. Nem sok darabban játszottam, a gyerek miatt. Amennyit lehet, otthon akartam lenni vele.

- Biztos nem gond?- kérdeztem anyumat faggatva, míg a csizmámat rángattam magamra

- Persze kislányom, szívesen vigyázok az unokámra. Meg különben is, ha én nem vigyáznék rá, akkor talán a mihaszna apja?

- anyu!- mondtam könyörgően- ne a gyerek előtt

- Mikor mondod meg neki?

- Majd! Még nem akarom, kicsi hozzá. Meg annyira törékenynek érzem. - avval belenéztem a tükörbe, ami a bejárati ajtónál lógott a falon. Elmosolyodtam a tükörképem láttam. Hosszú hajam szög egyenesen állt – hála a hajvasalónak xD- és a ruhám is kifogástalan volt, az alakommal együtt.

- Nem értem mit szerettél abban a férfiban! Egyszerűen nem fér a fejembe az egész Joyce, hogy lehettél ennyire felelőtlen

- Én így is boldog vagyok- és a nappaliba néztem a földön játszó fiamra ki éppen a kocsi gyűjteményével játszott

- Nem hiányzik a férfi a házból?

- Eddig is boldogultam a 4 év alatt... ezután is fogok!- mondtam határozottan aztán felkaptam a kulcsot és a forgalmit a szekrényről- Anyu élveztem a csevegésünket, de mennem kell! Késésben vagyok!- avval nyomtam egy puszit az arcára

- Mikor jössz?

- Nem tudom! Sietek, ahogy csak tudok!- mondtam

- Oké, szóval hajnalban...- erre inkább nem mondtam semmit sem, egyszerűen nyomtam a fiam fejére egy puszit meg anyunak az arcára egyet és kiviharzottam a házból, beültem a kocsiba és elindultam a színházba.