Előadás után a lányokkal úgy döntöttünk, hogy elmegyünk valamerre bulizni, választásunk egy pár sarokkal arrébblévő klubra esett. Nem voltunk olyan sokan, csak 4en: Vicky, Lilly, Emma és én. Beültünk egy boxba és rendeltünk inni valót. Nagyon el voltunk merülve a beszélgetésbe. Egyszer csak a könyökével oldalba bökött Vicy, én meg hatalmasat ugrottam
- Naaa... ez fááájt- nyafogtam miközben az oldalam simogattam
- Joy, te ismered az a srácot?
- Melyiket?- kérdettem, ahogy körbenéztem a terembe
- Azt, amelyik téged néz, kb. 2 óra irányába... a bárnál ül- odanézek mosolyogva, de egy pillanat alatt lefagyott az arcomról a mosoly. Ő volt az, teljes életnagyságban. A fiam apja... Pierre Bouvier.
- Joyce, jól vagy?- kérdezte tőlem én meg csak bólintottam egyet. Lilly is a srácra nézett, de nem ismerte fel. Hiába, sokat változott az elmúlt 4 év alatt. De első pillantásra felismertem, de ahogy nézem. Ő nem. Nézett, szemezett velem, és mosolygott, mint a vadalma. Egyszer csak elnevette magát é visszafordult a társasághoz, akivel jött.
- Jól vagy?- kérdezte tőlem Lilly és a kezét az ennyimre tette
- Persze-, mosolyogtam rájuk- Ki kell mennem a mosdóba
- Biztos, hogy minden okés? Ne menjek veled?- kérdezte aggódva
- Eltalálok a mosdóba egyedül- mosolyogtam rá
- Rendben van- hagyta rám, de láttam a szemében, nagyon nehezen tette ezt meg. Legszívesebben jött volna velem. Én meg felkaptam a poharam a bárpulthoz mentem letettem a poharam és mondtam a pincérsrácnak, hogy mindjárt jövök a következő adagért és adjon még mellé egy pohár whisky-t is. Aztán elrohantam a mosdóba. Megmostam az arcom, a csapra támaszkodtam és a tükörbe néztem. Megijedtem saját magamtól. Rég láttam magamat ilyennek, pontosan 4 éve, amikor szembesültem mindennel: Pierre magamra hagyott és terhes vagyok. Most valahogy, ugyan ezt a félelmet véltem felfedezni a szemembe, mint akkor. De vettem pár nagylevegőt és megtöröltem az arcom egy papírtörölközőbe. Összeszedtem magam, és kimentem a mosdóból.
Pierre már a pultnál volt, márminta bárpultnál. Képtelen voltam odamenni, hiszem azt mondtam a pincérnek majd én elmegyek a piámért.
- én voltam az, aki kérte a whiskyt és az amarettot!- mondtam és felmásztam az egyik székre, pont Pierre mellé, csak ott volt szabad ugyan is. Nem igaz, kísértem a saját sorsomat.
- Ilyen széplány és ennyit iszik?
- ha megteheti- mosolyogtam rá, és próbáltam közömbösnek tűnni
- Egyedül?
- szerinted?- kérdeztem tőle, és úgy viselkedett, mint aki nem ismert meg. Ennyit változtam volna?
- Hiba lenne egy ennyire széplányt egyedül kóborolni, hagyni
- Hát, akkor ezúton tudatom veled, a barátnőimmel jöttem- mosolyogtam rá. Miközben remegett mindenem, és úgy éreztem inkább megfojtanám, mint ezt a bájcsevegést folytatnám vele. De ő csak vigyorgott rám, avval a csábos, szexy mosolyával, amivel mindig kenyérre tudott kenni.
- Nem lenne kedved...
- Nem- mondtam a szavába vágva sietősen és felkaptam a két poharat és elindultam az asztal felé ahol a barátnőim kikerekedett szemmel nézték a jelentet. Pierre viszont elkapta a karom, így kénytelen voltam megállni, különben a drága innim kárba vész. Ami nagy kár lenne, valljuk csak be.
- végig sem hallgattad, amit mondani szeretnék...
- Nem kell halljam, hogy tudjam mi lesz a vége!- mondtam gyorsan ahogy csak tudtam, és a hangom tele volt dühvel.
- Miért mi lesz?- kérdezte és a tekintete csak úgy csillogott.
- Tudod te nagyfiú- kacsintottam rá, indulásom előtt a kezembe csúsztatott egy papírt. Amikor leültem az asztalhoz vissza a csajokhoz. Kik úgy tettek, mintha semmit sem láttak volna. Beszélgettek nagyban, akkor néztem csak meg az asztal alatt a cetlit min a mobilszáma volt. Elmosolyodtam, de csak is azért, mert ez annyira... olyan tipikusan Ő. A bár felé néztem, lazán a bárpultnak volt dőlve és vigyorgott rám, mint a vadalma
- Hívj fel!- tátogta nekem oda, én meg csak a fejemet rázva a lányok felé fordultam és bekapcsolódtam a beszélgetésbe, próbáltam kiverni a fejemből a beszélgetésünket, a mosolyát, a hangját és a pillanatot, amikor hozzám ért, és a parfümje bódító illatát. Amikor elkapta a karom, a szívem hevesen dobott. Önmagamnak tudok hazudni, hogy még mindig hidegen hagy, de a testemnek nem igazán.

Nem sokáig ültem a lányokkal úgy éreztem ki kell mennem a levegőre, és rá kell gyújtanom. Előhalásztam a táskámból a doboz cigim és kimentem a kerthelységébe a helynek. A falnak dőltem és csak a füstölgő cigarettával töltöttem az időmet. Aztán ismerős hangok ütötték meg a fülemet:
- Te oltári nagy barom vagy!!!- mondta idegesen Chuck Pierrenek
- Mert?
- Mi van, ha a csaj kiadja a telefonszámodat? Ismét cserélhetsz számot... már tudod, mivel jár az egész!
- Jajj ne stresszel már Chuck- és lazán ledobta magát az egyik fotelba az asztaluknál- Lazííííts már!
- Mi van, ha a lány kipakol az egyik este után a sajtónak? Még is mi a faszt fogsz csinálni?
- Az esetek 98 százalékában megoldható az ilyesmi... tudod, ahol pénz van, ott minden van!
- Szóval, kurvákkal fekszel le újabban?
- Nem ezt mondtam
- Fizetsz nekik....
- Nem a szolgáltatásért... a hallgatásért!- mondta magyarázva
- Oh... nagyon nagy eszed van. Hogy eddig miért nem tűnt fel?- kérdezte szörnyülködve
- Hát, nem tudom...- mondta Pierre
Telt az idő próbáltam nem oda figyelni arra amiről beszélgetnek csak vártam, hogy elmenjenek onnan, sorra gyújtottam meg a cigiket, de aztán akkor már nem sikerült az, hogy nem figyelek oda dolog, mikor rólam lett szó:
- És mi van avval a csajjal kit felcsináltál?- érdeklődött Seb
- Joyce?- kérdezte
- Jah
- Szerintem már rég elfelejtett. Még hogy nekem GYEREKEM legyen... hát nem kész röhej? Ki az aki ezt elhinné? Pierre Bouvier a nevem, aki tökéletes agglegény életet él, sok csajjal és sexszel! Minden este mással, akivel éppen kedvem tartja. Ilyen az élet- tárta szét a karját, aztán hatalmasat sóhajtott- Meg kell, hogy szerezzem azt a lányt, kit ma este láttam. Azok a hosszú lábak. Az arca, a hosszú fekete haja. Vékony. Álomnő!
- Én mintha azt a lányt láttam volna már valahol- jegyezte meg David
- Biztos egy koncertről- jegyezte meg Pierre aztán kilépett a kertbe és elnyomta a cigijét. Én közben egyre jobban a falra lapultam remélve, hogy nem vesz észre, de arra sem nézett, és ahogy előbukkant a semmiből úgy is tűnt el. Ahogy szokott...

Ideges lettem. Még el sem szívtam a szál cigim már is hajítottam és remegő kézzel gyújtottam rá a következőre. Amikor már elszívtam, kicsit lenyugodtam és a beszélgetés is úgy-ahogy már nem visszhangzott a fejemben, ahogy éppen azt ecsetelgeti Pierre, hogy csak ISMÉT egy baszás erejéig van rám szüksége. Visszasiettem a lányokhoz és elkezdtem a cuccaimat felkapkodni
- Hova ilyen sietősen?- kérdezte mosolyogva Lilly
- haza- mondtam- megfeledkeztem a fiamról. Biztos már vár otthon!
- Már rég alszik!
- Akkor is otthon a helyem, az anyja vagyok!- magyaráztam
- Oh, ismét ez a szavak...
- Nem tudod milyen is ez, szóval inkább kedves barátnőm ne szólj bele olyasmibe, amiről semmit sem tudsz az ég adta világon!- kiabáltam vele és idegesen kirontottam a bárból fogtam egy taxit és haza indultam.

Több utcára voltam taxival az otthonomtól mikor közöltem, hogy oké itt ki akarok szállni. Kifizettem a fuvardíjat többet is adtam, mint kellett volna, aztán elindultam GYALOG hazafelé. Élveztem, hogy az utcán senki sincs, csak néha egy-egy autó tűnik fel. Amúgy minden nyugodt, csendes volt. Csak én ordítottam. Én törtem meg a csendet. Legalább is mélyen belül, sikítoztam. Pierre illatát éreztem még mindig a levegőben, mi az őrületbe kergetett teljesen. Izgalomba hozott a tudat, hogy ismételten közelembe van, soha sem tudtam valami jól kezelni, és reagálni arra mikor, hogy ott van. Régebben legalább tudtam, hogy hozzám tartozik, de ma már csak egy megfakult emlék. Legalább is, szeretném, ha az lenne! De még minden egyes vele töltött pillanat olyan mintha 2 napja történt volna. Mintha friss emlékek lennének.

Fejemben csak úgy cikáztak a gondolatok, hallgattam, ahogy a járda betonján kopog a cipőm sarka mi megtörte az éjszaka nyugalmát. A szélcsípős volt, és élveztem, ahogy az arcomat éri. Amikor beléptem a házba, csendbe becsuktam magam mögött az ajtót. Anyu elaludt a kanapén TV nézés közben, kikapcsoltam a Tv-t aztán egy takaróval betakargattam. Jay a szobájában volt, ott aludt az ágyában.
- Szia, kislányom- mondta anyu, én meg úgy megijedtem, hogy akkorát ugrottam
- A szívbajt hoztad rám- mondtam miközben közelebb léptem hozzá és szorosan magamhoz öleltem- amúgy szia. Remélem nem ébresztettelek fel!
- Nem- mosolygott és közben puszit nyomott az arcomra- azt hittem haza sem jössz
- hmm... de amint látod, hazaértem- mosolyogtam rá
- És, milyen volt az estéd?
- Ne is kérdezd!
- NA! Mesélj csak! Milyen pasi hajtott rád?
- Milyen pasi? Maga Pierre Bouvier!- mondtam ki a nevét a hideg már ettől végig futott rajtam. De nem attól, hogy ismét láttam- oké, ez max. egy kicsit ez is közre játszhatott-, hanem azért mert nekem már a neve kimondása evvel jár. Hiszen bárkinek bármit mondok, bárhogy szidom, nem tudok rá haragudni. És talán, ez a legnagyobb baj.