Pierre, amikor tegnap a házban hagyott a gyerekkel egyedül ismét kétségeim között vergődve elhatároztam valamit: nem hagyom, hogy ismét tönkre tegye az életem. Nem engedem. Már Jay miatt sem.

Eltelt idő közben két nap. Pierre hívott többször is... oké MILLIÓSZOR, de én egyszer sem vettem fel a telefont. Hogy miért? Büszkeségből vagy azért mert mérges volt? Vagy esetleg azért, mert féltem attól, hogy ismét felveszem azt a telefont és azt hiszem, minden rendbe jön. Igen, azt hiszem inkább az utóbbi. Ezért inkább, amikor láttam h ő hív nem vettem fel, nehogy ismételten csalódás érhessen.

Délután elmentem Jayel sétálni a parkba, ő biciklizett én csak a szemmel követtem őt, és figyeltem rá, hogy mit csinál. Már sötétedett, amikor hazaindultunk, így csak sötétedés után értünk haza. A verandánkon pedig ott ült jó pár férfi. Amikor közelebb mentünk, felcsillant a szemem, és meg is nyugodtam. Hiszen ők régi ismerősök. Ők a Simple Plan legénysége. Könnyes szemmel ugrottam a fiúk nyakába Jay meg állt a veranda aljánál, a lépcsőnél és a jelentet kerek szemmel figyelte. Én csak aggódva tekintettem körbe

-Ő nincs itt Joys-, mondta Chuck miközben hatalmas puszit adott az arcomra felkapott a karjába és megpörgetett a levegőben.

- ajj... annyira hiányoztatok!!!- mondogattam és nem győztem őket magamhoz ölelni és csak mosolyogtam rájuk, miközben az arcomon könnyek folytak végig

- Ő lenne az?- kérdezte David a gyerekre nézett és csillogott a szeme

- Igen, gondolom Pierre már mesélt róla- válaszoltam és felvettem az enyhén ijedt gyereket a karjaimba

- Le sem lehet ütni. El sem bírod képzelni mennyit beszél rólatok, főleg a gyerkőcről- nevetett Seb- de rólad is körülbelül ugyan annyit beszél mint a kissrácról- és összeborzolta a gyerek haját játékosan

- Rettenetes!! Hogy tud valaki ennyire Pierrere hasonlítani??- kérdezte szörnyűködve Sébastien, miközben mosolygott, mint a vadalma. Ezen még nekem is nevetnem kellett.

- Bejöttök?- kérdeztem és közben kinyitottam az ajtót. Jay már rohant is fel a szobájába

- Igen. Elvégre azért vagyunk itt, hogy kicsit beszéljünk veled. 

- Akkor gyertek már beljebb és ne ácsorogjatok már kint!!!- förmedtem rá a négy srácra, akik fülig érő szájjal léptek be a házba. Jeff hírtelen a nyakamba ugrott

- Azért látom a kedvességed a régi

- teee... szemééét- nevettem el magam és belebokszoltam a karjába erre ő felkapott az ölébe és a nappaliig vitt ott meg rávágott a kanapéra

- Legközelebb remélem nem így fogok landolni- mondtam miközben a fenekem simogattam, mert annyira bevertem xD xD. Jay annyira kerülte ezt a négy srácot, hogy ki se jött a szobájából. Így mi meg teljesen megfeledkezve magunkról – legfőképpen én- elkezdtünk hülyéskedni, néha nem gyerek fülének való szavakat használva.

- Nem így fogsz.. legközelebb a kanapéhoz is váglak ha azt szeretnéd- incselkedett

- Én meg ha megteszed KOPASZRA NYÍRLAAAAK!!!!

- NEEEEEE- visította el magát a fejét fogva... azaz a haja HELYÉT –MEG AKARSZ CSÚÚÚFÍÍÍTANI??? KÉPES LENNÉL RÁÁ????- visította én meg nevettem, de úgy, hogy a könnyem is potyogott

- Fiúk, annyira hiányoztatok!- mondtam és a mellettem ülő Sebhez bújtam és arcon pusziltam. Magamba szívtam az ő illatát is. Hiányoztak nagyon is. – Szinte el sem hiszem, hogy itt vagytok!

- Drágám, mi sem hisszük el, ahogy ismét Pierre rád talált. – mondta Chuck

- annyira hihetetlen a történet- mosolygott David- pont téged nézett ki magának. Régen máshogy néztél ki Joys... de határozottan előnyödre változtál meg. De nem tudjuk, hogy ezaz egész helyzet, ami most kialakult jó-e vagy sem. Tudod, imádunk téged. De Pierre...

- nos, ő játssza a nagy macsót, de koránt sem az. Sebezhető, túl könnyen. Amikor szakítottatok- folytatta Chuck én meg figyeltem, valósággal ittam a szavaikat- imádott téged, és amikor szakított veled, alig hittünk a fülünknek. Alig hittük el azt is, ami történik Pierre körül. Inni kezdett és imát a csajok vették körül. Egy este ki tudja hány csaj feküdt az ágyba, hányan fordultak meg nála. Aztán kezdtük Pierret megérteni, hogy mi miért történt. Megijedt. Megijedt attól, hogy valakit évek után is úgy szeret, mint a legelején, amikor meglátott téged Joys.

- Pierre fél attól, hogy vége a szabadságának Joys retteg valósággal attól, hogy valaki úgy megkötözi a kezeit, hogy moccanni sem bír. – mondta Jeff a végét és mindegyik elhallgatott. Én meg néztem a fiúk arcát, sorban és eddig, amit nem értettem teljesen, most megértettem. Sejtettem, Pierre mit miért tett anno, azon a napon, amikor szakított velem és valósággal kitett az utcára.

- Tudom...- mondtam ki nehezen ezt az egy szót, amikor a fiúk már egy jó ideje hallgattak- ismerem Pierret, már az első beszélgetésünknél úgy gondoltam, hogy olyan mintha évek óta ismerném. Kiszámítható nagyon is, és könnyen meg lehet őt érteni Azt hiszi, senki sem ismeri őt ki egykönnyen, de téved. Én ismerem őt. Túlságosan is jól. Tudtam akkor, azon a napon, amikor elküldtem Pierrenek az ultrahangos felvételeket... – mondtam és kicsit elakadtam, az emlék valósággal előtört belőlem és láttam magam előtt a jelenetet, amikor magam elé vettem a hatalmas barna borítékot, megcímeztem Pierrenek, beletettem a képeket, a levelemet aztán lezártam a borítékot. Annyira intenzív élményként tört elő belőlem, hogy azt hittem elsírom magam, de összeszedtem magam egy pillanat alatt és elhessegettem ezt az emlékképet. Vettem egy hatalmas levegőt és folytattam-, hogy választ nem fogok soha kapni és a fiúknak apa nélkül kell majd felnőnie. De minden egyes elküldött levélnél... Reménykedtem. Aztán, amikor kibontatlanul küldte vissza feladtam végleg.

- Sajnáljuk nagyon Joys ami történt- mondta Seb és magához ölelt én meg halkan elkezdtem sírni. – Minket is meglepett a viselkedése. Gondoltuk, hogy egyszer be fog ijedni, de annyi ideje voltatok együtt, hogy azt hittük ezen már túl vagyunk. talán, mi vagyunk a hibásak. Nem figyeltünk eléggé a jelekre

- Nem voltak jelek Seb- mondtam és hevesen ráztam a fejem- ezen nem kell rágnia magát egyikkőtöknek sem. Nem hibás itt senki sem... senki. Pierre... nos, ő mindig is Pierre fog maradni- és itt elmosolyogtam magam aztán a fiúk oda gyűltek körém és szorosan megöleltük egymást

- Viszont, azt hallottuk hátha jössz a turnéra velünk.

- David, nekem itt van Jayson... gondolnom kell rá is

- nagyszülei? Esetleg Pierre szüleiig is elvihetnénk…

- nem- mondtam ki határozottan- minden jó így ahogy van én nekem itt a gyerek... Pierrenek a zenekar, a stúdiózás, a turnézás és a rengeteg csaj...

- Joooys!!!- szóltak kórusban rám

- Pierre nagyon szeretné, ha velünk tartanál... rég láttuk ilyennek, mint amilyen most- magyarázta Seb

- Bizony, olyan, mint amikor megismert. Szeretné... azt gondoljuk tényleg, nagyon szeretné ő a dolgokat helyre hozni, legalább is megpróbálni.

- Itt próbának helye épp ezaz, hogy nincsen. Itt egy GYEREKRŐL van szó, aki nem egy játék, amit csak úgy ki lehet próbálni, hogy megy-e Pierrenek ezaz a családapásdi meg ilyesmik. Erről szó sem lehet. Jay nekem fontosabb mindennél... nem hagyom, hogy azt higgye teljesen visszakapta az apját, az meg egyszer majd kisétál ismét az ajtón, mert megijedt attól, hogy valaki szereti és ő fél az elkötelezettségtől...

- megértünk téged is Josy... de őt is. Ő a barátunk, meg te is. Kiállunk mellettetek- mondta David

- De azt is hisszük, hogy egy esélyt kéne adnod neki Joys... ezt a pár hetet és ott minden kiderül. Nem lenne ott a gyerek, csak ti ketten.

Igaza van a srcácoknak. Tudom... de én félek. Félek ma már mindentől ami Pierrevel kapcsolatos. Bármennyire is szeretném, ha vele mehetnék... de nem megy. Egyszerűen nem. Félek attól, hogy ismét csalódok benne és azt már nem bírnám ki.

Nagy csatát kell, megvívjak önmagammal, az érzéseimmel... a lelkem azt mondja, jól döntök, de a szívem mást súg. Nem tudom, hogy mit tegyek. Hogy mi lenne a helyes. De remélem... most az egyszer a jó döntést, hoztam meg és minden jó lesz és a helyes kerékvágásba sodródik az életem, az életünk. Végre valahára.