Amikor reggel felkeltünk már közel volt az a hajó, amin Pierre-ék voltak, épp a pezsgő fürdőbe voltak, és valami egzotikus koktélt ittak, közbe dumáltak, csókolgatták egymást, meg stb. Majd amikor beértük őket átszálltunk a hajójukra.

- Hello tubicák!! – szólalt fel jó hangosan David, Miri meg Pie-re öntötte a koktélját.

- ÁÁhh ez hideg.

- Miraaaa!!!!! – kiáltottam fel.

- Amyyy!!!! – majd egymás nyakába ugrottunk.

- Képzeld, mennyasszony vagyok, David/Pierre megkérte a kezem. – mondtuk tök egyszerre és tök egyforma hanglejtésbe, a két srác meg csak röhögött. Majd egymás gyűrűjét kezdtük stírölni, meg elmondtuk egymásnak úgy nagyjából, hogy mi volt. Nagyon jól elvoltunk.

- David, gratulálok, ez nagyon szép. – ölelte őt meg Mira.

- Pierre, én is gratulálok, nem néztem volna ki belőled. – öleltem őt meg.

- Köszi. – mondták egyszerre.

- Szóval sógorok leszünk?? – néztem Pie-re.

- Jaja.

- Aztán vigyázz az én őrült nővéremre.

- De jó, David lesz a sógorom!! – kezdett el ugrálni Miri, majd legurult a lépcsőn. xD Mi meg utána rohantunk.

- Cica, jól vagy?? – fordította őt meg Pierre, az meg úgy röhögött, hogy folytak a könnyei.

- Nem vicces. – kezdtem el én is röhögni.

- Húgi,….Miss Bouvier leszek. – mondta ki Miri, majd magához ölelt, de úgy, hogy csoda, hogy nem roppantam össze.

- Én meg Miss Desrosiers…. – most esett le mindkettőnknek, ami este történt, hiszen megkérték a kezünket. Mindkettőnknek az a valaki kérte meg a kezét, aki tiszta szívéből szeretett minket és mi is őket. Amég mi ölelgettük egymást David és Pierre egymás vállára támaszkodva, néztek minket, majd fölmentünk, Dav és én felvettünk fürdőruhát és mind felmentünk a hajó legtetejére, nagyon frankón odasütött a nap, szal leültünk egy ilyen kerek asztalhoz, hoztak nekünk alkoholmentes frissítőket, majd pohárköszöntőt mondtunk.

- David, sok szerencsét nektek. – Pie.

- Kösz, nektek is. – ők is elkezdték egymást ölelgetni, hiába Mira és én mindenkinek átadjuk a boldogság hormonjainkat.

- Mindannyiunknak sok szerencsét! – én.

- Nagyszerű, most pedig a mennyasszonyomat elrabolom. – mondta Pierre, majd felkapta Miri-t két szinttel lejjebb rohant a hajón és beugrott vele a tengerbe. Mi meg föntről röhögtünk rajtuk.

- Ne röhögj, te is jössz. – David, majd felkapott és ő a lépcsőn besétált velem a vízbe.

- Csupa só lett a szép hajam. – Miri.

- jajj az enyém is. – Pie. Elvoltunk nagyon, fürödtünk, majd visszamentünk a hajóra, aztán elvittek minket a tengernek egy olyan részére, ahol semmi sziget nincs, de kis úszás után mégis leér a lábunk.

- Labdázzunk!!! – David. Majd a tenger közepén elkezdtünk labdázni, amég azt a nagy hajót, amivel voltunk, ott ringatta beljebb a víz.

- Visszaúszunk?? – én.

- Aha. – majd visszamentünk enni, utána pihentünk.

- Édes, vigyázol a gyűrűmre?? – vette le Miri a kezéről a gyűrűjét.

- meg se kértelek és visszaadod?! – Pie.

- Nem, csak nem akarom, hogy elvesszem a tengerbe.

- Vidd le a kabinba, mert én is megyek a vízbe. – majd mindketten levittük a gyűrűt, eltettük valami olyasmi helyre, ahol meg is találjuk. Pierre elment szörfözni. Miri és én, pedig valami vizes vízinövénnyel dobáltuk egymást, körbe rohantuk a hajót. David meg fejeseket ugrált a hajó 2. szintjéről.

- Pierre, kipróbálhatom milyen szörfözni????!!! – ordítottam ki neki a hajóról, mint egy állat, mert messzebb volt.

- Mi van??????? – ugrott le a deszkáról.

- Kipróbálhatom??????!!!!!

- Ha idejössz!!!!!! – majd én is bementem a vízbe elúsztam Pie-hez, és együtt szörföztünk, legalább is tanított.

Dav és Miri meg egy matracon ücsörögtek egy üvegpezsgővel.

- Amy, próbáld meg a törzsed egyenesen tartani. – magyarázott nekem Pie, de elvesztettem az egyensúlyom, és nem akartam beesni a vízbe, így az ő nyakába estem, meg félig ugrottam, ő meg elmerült alattam.

David és Mira, meg még mindig a matracon fetrengtek.

- Gyere úszni.- Dav, majd fejre fordította a matracot és mindketten be a vízbe.

- Te dinka, sós lett a pezsgő. – Miri.

- Nem baj, van nekik elég a hajón. – majd kitették a lépcsőre az üveget és úsztak, meg volt egy-két színes hal, azokat bámulták.

- Versenyezzünk. – Dav.

- Ok. – majd versenyúszást tartottak, jó messzire úsztak, persze David nyert. - Ah meghaltam, David, fogj meg, mert már nem bírom. – ült Miri David ölébe, majd nagyon lassan visszaúsztak, mi is visszamentünk.

- Dav, ne csalj meg! – szóltam rá, amikor láttam, hogy Miri rajta ül.

- Kifárasztott. – Miri.

- Nah de édes, megkérem a kezed, erre David-al úszkálsz a tengerbe?! – mondta Pierre, majd meghúzta a pezsgőt, amit kitettek a lépcsőre. - Pfffújj, ez sós, eeehhh. – kezdett el köpködni. Minket meg elkapott a röhögés.

- Dav cica, kijössz velem?? – én.

- Naná. – majd mi kimentünk, Pie és Mira meg egymást nyomkodták a víz alá, aztán elúsztak a derékig erő részhez.

- Összeillenek. – én.

- Mindig is összeillettek. – David. – Ahogy mi. – mondta majd megcsókolt, elmentünk zuhanyozni, utána leültünk a napra az egyik nyugágyon.

- Hoztunk digis gépet, kapjuk már őket le. – pont olyan távolságra voltak a hajótól, hogy még le lehetett őket kapni. Készült egy kép róluk, amin Miri Pierre ölébe ül, meg egy, amin csókolóznak. Aztán rólunk a személyzet csinált képeket, lefényképeztem a gyűrűmet is, rengeteg képet csináltunk, és nem csak magunkról.

Majd az egyik nyugágyon elkezdett csörögni a telefonom.

- Szia anyu! – én.

- Boldog születésnapot drágám!

- Köszi.

- Mira hol van, nem veszi fel a telefonját?!

- Ohh ő épp úszik.

- Mért hol vagytok?? – anyu.

- Amy… - böködött meg David.

- Hmm? – takartam le a telefont a kezemmel.

- A szüleitek nem tudják, hogy megkértünk titeket.

- Ok.

- Amy, ….halló ott vagy?! – anyu.

- Jah igen, csak nem hallottalak. Mit kérdeztél?

- Mira hol van??

- Pierre-vel úszik.

- Mért hol vagytok?

- Őőő Maníliába elhoztak minket David-ék. – én.

- Ohh, az nagyon szép lehet, azért ha hazajöttök szólj, mert felakarunk köszönteni titeket.

- Okés, még itt leszünk 1 hétig.

- Aham, jól van, mond meg Miri-nek, hogy pusziljuk, kül minden ok?!

- Naná. – legszívesebben persze a fülébe visítottam volna, hogy David megkért, de még nem mondom neki.

- Nah, szia, apu is boldog születésnapot kíván. – anyu.

- Kösz, szia. – letettük a telefont, közbe megérkeztek az SMS-ek a többiektől.

- Remélem, a szüleitek engedni fogják, hogy elvegyünk titeket?! – Dav.

- ha nem engedik, akkor is hozzátok megyünk.

Közbe Pierre és Mira nagyon jól elvoltak ott ketten a derékig érő vízbe, persze direkt nem kukkoltuk őket, mert sejtettük mit csinálnak. Dav-al mi pedig az egyik nyugágyon pihiztünk, majd elkezdte simogatni a hasam.

- Kicsim, ne sértődj meg, de nem szedtél fel magadra mostanában pár kilót??

- De egy kicsit, csúnya a hasam?

- nem, csak kérdeztem. – persze semmi se látszott rajtam, csak az, vehette észre, hogy egy nagyon pici súlyt felszedtem, aki non közel állt hozzám. Egy csomón idő után Miri-ék visszajöttek a hajóra, zuhanyozni meg pihenni.

- Hány menetet nyomtál le a vízbe sexmester? – nevetett Dav.

- Azaz én dolgom. – Pie, majd amikor Mira nem figyelt mutatta David-nak, hogy kettőt.

Pihenés után ránk jött az öt perc Miri-vel és rohangásztunk a hajón, meg be vízbe ki a vízből. A nap baromi melegen sütött, Dav és Pie egy-egy nyugágyon napszemüvegbe ültek, és minket néztek.

- Mért van, hogy a tengertől lököttek lesznek a csajok?? – Dav.

- Biztos a sós víz hatása. – röhögött Pie. Lassan abbahagytuk a tengerbe való fürdést, mert kimar minket a só, kimentünk enni, meg ilyenek. Volt zenénk, tök jó volt, meg jégkrémet zabáltunk. A hajó tovább indult, azaz visszaindultunk Maníliába. Naplementéig kinn ültünk fürdőruhába meg strandkendőbe, aztán este lementünk a szalonba biliárdozni, meg cho-chozni, Miri-vel még táncolni is leálltunk. Aztán elmentünk a többi kabinba, mindannyian egy másik kabinba költöztünk, elvoltunk, még bújócskázni is leálltunk, mint az ovisok. Később meg kimentünk a nyitott medencébe fürdeni, David és Mira versenyeztek megint, hogy ki ugrik be szebben, Pierre és én voltunk a zsűri.

- Pie jövök!!! – ugrott be Miri a nyakába, de mindketten bukfenceztek a víz alatt.

- Anyám,..hogy tudsz te így ugrani.. – röhögött David.

- Mért?

- Kiment a fele víz a medencéből. – nevettem.

- Majd újra töltik. – Miri. Miközbe ott ültünk keresetük a holdat, de eltakarták a felhők, pár percen belül olyan vihar lett, hogy törölközőkkel rohantunk befele.

- Mi ez, trópusi zápor?!  - rohant lefele Pierre.

- Pass. – csupa vizesen lebaktattunk a kabinunkba, valami száraz ruhát vettünk fel, meg megszárítkoztunk.

- nah gyertek, menjünk fel a bárba. – David.

- Amy, te mért nem iszol egyátalán? – Pie. – Már vagy február közepe óta egy kortyot se iszol.

- talán most szokok le arról az időszakról, amikor mindennap iszok egy keveset, egy pohárpezsgőt, vagy ilyesmit.

- Ne szórakozz húgi, igyál egy kis konyakos colát velünk. – Mira.

- De csak egyet. – majd ahogy a bárpult szélén ültünk és vártuk az italunkat, Pierre és Dav elkezdtek veszekedni egy papíron, Miri meg morgott velük, hogy moderálják magukat, én meg úgy csináltam, mint aki iszik, aztán gyorsan ráöntöttem a mellettünk lévő növényre.

- De gyorsan iszol. – Dav.

- Mondtam, hogy csak egyet iszok, azt gyorsan leküldtem és kész. – megint elmentünk biliárdozni meg ilyenek, kinn állatira fújt a szél ringatott minket a hajó, meg esett az eső. Majd lementünk az egyik kabinba és leültünk filmet nézni, közbe szép lassan haladtunk vissza Manília felé. A Fűrész 3-mat néztük, nagyon brutál volt.

- Szeretsz Pierre?? – Miri.

- Aha… - mondta ilyen tök semmien módon, mert lekötötte a film.

- Hát kösz. – ment odébb Miri.

- Mi bajod???

- Ennyi a válaszod?? Hogy aha. – nevetett Mira.

- Nem, csak a filmet néztem, de ha akarod, kimegyek az esőbe és elordítom, magam, hogy szeretlek.

- nah azt meg nézem. – én.

- Ok. – erre kiment, mi a fejünk fölé tartottunk valamit és mentünk utána, felment a hajó tetejére megkapaszkodott a korlátba és elordította magát: - SZERETLEK MIRA HARPER MINDENNÉL JOBBAN, SZERETLEK!!!!!!!!!!!!! – ordított teli torokból, Miri meghatódott, mi meg röhögtünk. Mira Pie nyakába ugrott és ott csókolóztak a szakadó esőbe.

- Én is szeretlek Amy. – David.

- Én jobban.

- Nem én. JOBBAN SZERETLEK, MINT BÁRKIT ÉLETEMBE AMYYY!!!!! – ordított David is mint a sakál. Majd megint csupa vizesen lerohantunk, megszárítkoztunk felvettünk normális ruhát és leültünk képeket nézegetni.

- Héé ti lefényképeztetek minket, miközbe dugtunk a tengerbe??? – Mira.

- nem tudtuk, hogy épp dugtok, de nem látszik semmi. – én.

- Ááá nem, csak az én vigyorgó fejem, hogy Mira jó a….vízbe. – Pierre.

- Mit pattogtok, olyan mintha röhögnétek. – David.

- Kösz. – majd megnéztük a többi képet is.

- Héé menjünk, csináljunk még képeket, hogy lássák a többiek milyen volt. – én.

- Ok. – majd csináltunk még a hajóról képeket, utána magunkról, a bárba Pierre-ről és Miri-ről, hogy a bárpultnál isznak, aztán Dav és én biliárdozunk. Aztán kettőnkről is, hogy a jegygyűrűnket is lehessen látni. Aztán Pierre és David. Kint is csináltunk, persze fedett helyen. Pont sikerült egy kép, amikor mindannyian állunk és egy villám szalad el a háttérbe, az egyik hajón dolgozó hapsi fényképezett minket. Aztán tök jó csókolózós képeket csináltunk, majdnem megtelt a fényképező.

- Megyünk vacsizni? – David.

- Menjünk. – non fincsi vacsi volt, telezabáltuk magunkat. Utána mind elmentünk a saját kabinunkba és az ablakból néztük a vihart, de nem sokáig, mert Dav rám mászott.

Úgy hajnaltájba, pedig amikor felébredtünk átkukkoltunk Pierre-ékhez, és hát eléggé nyikorgott az ágyuk.

- Hát ezek sose unják meg?! – nevetett Dav.

-Mért mi megunjuk?

- Nem. De hogy tudják egy nap 4x-5x csinálni?!

- Boldogok, szeretik egymást, mi se egyszer-kétszer csináljuk 1 nap. – vigyorogtam.

- Nem is, de,.. áhh hagyjuk, hány gyerekük lesz még ebből…

- Úgy nézem, hogy nem akarnak gyereket egyelőre. – én.

- És te?? – nézett rám nagy szemekkel.

- Még szép. – majd inkább elmentünk az ajtajuk elől, egész este esett az eső, de elmentünk aludni, legalább is olyat akartunk, de nem jött össze. Pierre és Mira pedig úgy hajnalba kiültek a fedett pezsgőfürdőbe, meg elküldözgették a képeket a többieknek, amiket készítettünk.

- Joj édes, ezt nézd, ezt a képet bekereteztetjük. – mutatott Miri egy csókolózós képet, háttérbe világos kék színű tengerrel.

- Meg ezt is. – Pierre, az a kép volt, amelyiken mindannyian rajta vagyunk és a srácok direkt azt a kezünket fogják, amin a jegygyűrűnk van és megcsillan rajta a fény. Majd mi is kijöttünk Dav-al, mert felébredtünk.

- Jöttök a vízbe? – én.

- nanáá. – majd együtt aszalódtunk a medencébe, aztán elmentünk aludni, reggel már közel voltunk Maníliához, de direkt tök lassan ment a hajó, már lehetett látni a várost, de messziről, meg a magas szállókat lehetett látni.

- Gyertek, nézzétek a várost!!! – rohantunk be Miri-ékhez. Ők is kijöttek.

- Ez tök szép, fényképet!! – David. Megálltunk egy ilyen szirtnél, ami tele volt halakkal és lehetőségünk volt megnézni őket, szal reggeliztünk, kaptunk úszószemüveget és be a vízbe.

- Auu, tele ment a szemem sóval! - mászott ki Mira a hajóra, majd ott a csap alá lógatta a fejét.

- Kis sós szem?! – másztam ki hozzá.

- Aha. – nézett rám hunyorogva. Valahogy kiszenvedte a sót a szeméből, aztán inkább nem ment víz alá. A nap további részébe nagyon jól elvoltunk, úgy éjféltájba értünk vissza Maníliába, ott visszamentünk a szállónkba, este, pedig elmentünk bulizni. Pierre és David kicsit berúgtak annak örömére, hogy ők már vőlegények. Mira és én, pedig azt ünnepeltük, hogy olyas valakik vesznek el minket, akik imádnak és a múlt és a jelen összeköt minket. Az egész hetünk nagyon nagy örömmel telt, a két srác örökké hülyült, nagy boldogok voltak, ahogy mi is, szórjuk a boldogság hormonokat. Aztán eljött a hazamenetel napja, alig ismertünk magunkra, mert olyan szép barnák voltunk, mint a kezdő niggerek.