Miután leszállt a gép, elmentünk a csomagokért, majd hívtunk taxit, és hazamentünk (<- SP villa).

- Akkor ide költözöl hozzánk?- kérdezte Pierre, mikor a nappaliban ültünk, a srácok valamerre eltűntek.

- Én nem tudom…- sóhajtottam- a srácokat nem kéne megkérdezni?

- Nem tudod? Én arra számítottam, hogy rávágod hogy persze!- meresztette rám a kutyus szemeit Pierre.

- Édes vagy, de ez nem ilyen egyszerű!

- Miért?

- Nekem ott van a munkám, ha ide költözöm, képzelem mikor fogok én lefeküdni olyan korán, h reggel fel tudjak kelni 5kor!

- Hát felmondasz! És…

- Pierre!- vágtam a szavába- az úgy nem lenne jó!

- Miért?

- Mert nem akarom, hogy az legyen, hogy itt a nyakatokon csüngök, és hogy ti tartsatok el, mit fog gondolni a sajtó, és a rajongók?!

- Miért érdekel téged az a kurva sajtó?!- kérdezte egy kicsit idegesen Pierre- a sajtó így, a sajtó úgy, hogy mit fognak gondolni, hogy miket fognak írni…kit érdekel??!!

- Figyelj, tudom hogy ebben a világban élsz már pár éve, de nem értheted ezt! Téged nem üldöztek, nem bombáztak addig a kérdésekkel, míg majdnem elájultál már! Vagy lehet hogy igen, de te nem voltál EGYEDÜL!- sírtam el magam.

- Nyugi! Nem vagy egyedül! Mond el mi történt, és megoldunk mindent!- ölelt magához.

- Azt már tudod, hogy a szüleim meghaltak repülő balesetben. Apu filmrendező volt, elég híres, és gazdag. Miután meghalt, a sajtó találgatni kezdett, hogy én tettem, mert a pénze kellett nekem. Teljesen egyedül maradtam, a sajtó mellett a gyámhatóság is rám szállt, mivel akkor 18-19 éves voltam még csak, és nem volt gyámom. Így bedugtak egy intézetbe, de ott se hagytak békén. Majd nagy nehezen kikerültem onnan, dolgozni kezdtem. Egy fél évbe telt, mire újra tudtam rendesen élni, éjszakánként tudtam aludni, nem hallucináltam, és nem láttam rémeket este a sötét utcán! Most már talán megérted, hogy miért nem akarok újabb találgatások célpontja lenni!

- Értem. De tudod most lesz egy nagy különbség!- mondta Pierre, én meg kérdőn néztem rá, vette a lapot és folytatta- mostantól nem leszel egyedül!- csókolt meg.

- Pierre, Sissy, nem megyünk el valamerre?- jött be Chuck.

- Chuck, szólj már a többi páviánnak, hogy tolják ide a seggüket, fontos lenne!- Pie.

- JELENÉS VAAAN GYEREKEEK!!- ordította el magát Chuck, de olyan hangerővel, hogy csoda hogy nem tört be az ablak.

- Chuck, én nem azt mondtam, hogy törd be az összes ablakot, hanem azt, hogy szólj a srácoknak!- dörzsölte meg a fülét Pierre, mert egy cseppet hangos volt Chuck ordítozása.

- Jól van, te mondtad, hogy szóljak nekik, és tudod milyen süketek- vont vállat Chuck.

Majd megjelentek a srácok, utolsónak Jeff.

- Na mi volt ilyen fontos, hogy megzavartatok a kobakom borotválása közben?!- dobta le magát a kanapéra.

- Valamit mondani akarunk- Pie.

- Várj, kitalálom! Gyereketek lesz?- Seb.

- Neeem!- vágtuk rá egyszerre Pierre-el.

- Na, én tudtam hogy impotens vagy Pierre, különben már 4 vagonnyi kölyköd lenne!- röhögött Seb.

- Állat!- vágott hozzá egy párnát Pierre- na, de most komolyan!

- Hallgatunk!- David.

- Akkor kussolj már el, épp mondanám!

- Jó, jó, hallgatom, és csendbe vagyok!- Dav.

- Csak most is pofázol!- röhögött Chuck.

- Na szóval, azt kéne megbeszélni, hogy Sissy ideköltözzön- Pierre.

- Mit kell ezen megbeszélni?!- értetlenkedett Jeff- alap hogy ideköltözik, már szinte úgyis velünk él!

- Jó, ez megtárgyalva!- csókolt meg Pierre.

Ennek örömére beavattak, vagyis kivittek, és megfürdettek a hóban…

- Ti nagyon hülyék!- nevettem, mikor már 2 pokrócba becsavarva, teával a kezembe ültem a nappaliba, Pierre-hez bújva, és vacogtam.

- Oh, ezt bóknak veszem!- vigyorgott Chuck. Erre én nyelvet nyújtottam rá.

- Ne nekem nyújtogasd, inkább Pierre-nek!

- Ne félj, nyújtogatom én neki is eleget!- vigyorogtam, majd Pierre-el csókcsatát kezdtünk.

Később, mikor már kicsit átmelegedtem, felöltöztünk, és elmentünk a lakásomba, elhozni a cuccaim, és a kórházba felmondani. A lakásba gyorsan végeztünk, nem volt sok holmim, majd elmentünk a kórházhoz, mondtam a srácoknak, hogy kint várjanak meg.

- Helló Suze!- léptem be.

- Sissy!- kapta fel a fejét Suze- de régen láttalak, hol voltál a múlt héten?

- New Yorkban!- válaszoltam mosolyogva- és most is csak felmondani jöttem.

- Hogy mi?!

- Felmondok Suze- ismételtem meg.

- De miért?

- Hosszú…- mosolyogtam sejtelmesen- Bob (kórház ig.) bent van?

- Persze. Most épp nincs nála senki.

- Ok, köszi- mondtam, majd felmentem az igazgatóiba.

- Helló Bob!- léptem be.

- Silvy! Mi járatban? Milyen volt New York Pierre-el?- vigyorgott Bob, mindig is jó fej volt, szereti mindenki a kórházban.

- Szuper!- mosolyogtam-, na de most azért jöttem… mert felmondok!- mondtam ki sóhajtva, mert kicsit hiányozni fog ez azt hiszem. 

- Oh… sajnálom, te voltál a betegek kedvence! De hát, ahogy gondolod, ha mégis kedved van, mi szívesen várunk vissza! Majd holnap még gyere be pár papírt aláírni.

- Rendben! És köszi mindent! Kevés ilyen jó főnök van!- öleltem meg-, viszlát!- mondtam, majd leléptem.

- Naaa? Hogy ment?- kérdezték a srácok.

- Simán. Holnap még bejövök pár papírt alá írni, aztán annyi- mondtam, majd fogtunk egy taxit és haza mentünk :) Most már nekem is az otthonom az SP villa… evvel a sok kis majommal fogok együtt élni… jó lesz, azt hiszem! :D