Másnap reggelig vártak a srácok és gondolkodtak, hogy mit csináljanak, majd egy délbe induló géppel visszamentek Montrealba.

- Srácok, most mi a fenét mondok anyáméknak?! Elvégre felelős voltam Rox-ért. – Seb.

- Hát… őőő…

- Semmit, nem kell haza menned. – David.

- Kösz az ötletet, te segg, szerinted, 2 nap múlva nem lesz velünk tele a sajtó, h visszajöttünk, de Rox sehol sincs?!

- De igen…

- Szerintem, az a legtisztább, ha most eléjük állunk és felvállaljuk, h idióták voltunk mind. – javasolta Chuck.

- Ok. – majd elindultak Seb-ékhez, h elmondják Sil-nek és Ben-nek a dolgokat.

A még meg nem tudták persze, h eltűntem, addig nagyon örültek a fiúknak.

- Pierre, te egy fasz vagy!! – baszta orrba Ben Pierre-t.

- Apu, ettől nem leszünk előrébb!!!!! – állt Seb Pie védelmére.

- Valaki mégis csak felelős ezért!!

- Ben, nyugodj meg! – Sil.

- Mindannyian tehetünk róla, mert mind mondtunk neki durva dolgokat. – David.

- De ez… Pierre menj a fürdőszobába! – szólt rá Sil, mert vérzett az orra.

- Segítsek? – Jeff.

- Kösz ne.

- Most mit tegyünk? – Sil.

- Egyszerű, bejelentjük, h eltűnt és, h keressék meg. – Ben.

- Na de, nem mi vagyunk a szülei…

- De mi felelünk érte, mi vettük magunkhoz.

- Ez igaz, de előbb beszéljünk Ron-al (pszichológus). – javasolta Ben.

- Rendben. – majd felhívták Ron-t, aki hamar kiért a házhoz.

- Mi történt?? – kérdezte Ron, miközben kezet fogott Ben-el és a fiúkkal.

- Rox eltűnt… - Seb.

- Hogyan??

Majd elmondták neki, h mi történt.

- És a gyógyszere??

- A szállóban hagyta. – Jeff.

- Jesszus… mi lesz így vele?! Nem fogja tudni feldolgozni a történteket. – aggódott Sil.

- Nyugalom, nincs okunk, azt feltételezni, h rosszul érzi magát.

- És mi lesz a fejlődéssel, amit 3 hónapja elért?? – Ben.

- Semmi… amennyit fejlődött, az hangya fing.

- Ezt hogy érted? – Chuck.

- Úgy, h alig fejlődött valamit… egy ilyen megrázkódtatást, egy lelkileg teljesen egészséges embernek is több évbe telik, mire kiheverik. – mondta Ron.

- Akkor semmit nem fejlődött?? – esett le Sil álla.

- Nem igazán, de még csak 3 hónap telt el, ennyi idő alatt nem várhatunk csodát.

- Ha nem fejlődött, akkor mért van az, hogy ilyen nyugodt és összeszedett volt mindig?? – Pierre.

- Először is, azért mert olyan gyógyszert írtam fel neki, ami nagyon erős, az ilyesféle gyógyszerek közül a legerősebb, és sok féle hatóanyaga van. – Ron.

- Például mi? – Ben.

- Nyugtató hatású, h ne szorongjon, valamint felejteti is az elmúlt pár órában történteket, depresszió ellen. És e mellet, még álmosító hatása is van. Veszélyes gyógyszer, de neki kell. És ha most nem fogja szedni, komoly gondjai lehetnek.

- A fenébe. – Seb.

- Ez az én hibám! – Pierre.

- Nem, ez nem a te hibád, hanem a hülye kurváé! – David.

- És most mit csináljunk? – Jeff.

- Szólunk a rendőrségnek, h keressék, mennél előbb megtaláljuk, annál jobb. Bár Rox okos lány, tudja, h mit csinál… de ez nagy hiba volt. – Ron.

- Megyek egy őrsre! – Ben.

- Veled megyek! – kapta fel a cuccát Sil.

- Héé, legyetek óvatosak… jó lenne, ha a sajtó nem neszelné meg rögtön! – Seb.

- Rendben.

Majd Sil-ék elmentek.

- Srácok, Seb, mi meg addig végig gondoljuk és összeszedjük az esetleges lehetőségeket, h hová mehetett.

- Talán az anyjához. – Seb.

- Megeshet, de Rox fejével kell most gondolkodnunk… m1, azért hívd fel őt Seb.

- Ok. – majd Seb elrohant telefonálni.

Közbe az őrsön kiadtak egy körözést, h keressenek. A rendőrök is logikusan gondolkodva kezdték el, átszóltak Torontóba először is, h menjek el a rendőrök anyámhoz, hátha odamentem. De mind hiába, mert nem oda mentem.

- Hol van még közeli rokona?? – kérdezte az egyik rendőr Ben-től.

- A nagyszülei itt laknak Montrealban.

- Rendben, ott is megnézzük.

Reménytelenül keresett mindenki, pedig nem voltam messze, csak jó helyre mentem, ennyi az egész.

2 nap is eltelt, amikor még mindig senki nem volt előrébb, se a srácok, se Sil-ék, se a rendőrök. És már a sajtó is tudomást szerzett a dologról.

„Rejtélyes eltűnés! A Simple Plan csapatába, hirtelen becsapódó lány Roxette, Seb unokahúga, nyomtalanul eltűnt! Vajon mi történhetett, amég Las Vegasban pihent a kis csapat?! Elvégre nagyon jól elvoltak, amég a szerencse városában töltötték a napjaikat. Mi válthatta ki a fiatal lánynál, ezt a viselkedést?! És vajon újra fogjuk látni az ifjú hölgyet mozogni az Sp-s fiúkkal, vagy ennek már vége??! Mindenki nagyon kíváncsi, hogy mik fognak még történni a csapattal” – ezek álltak az újságokban.

Ezzel, Lynette, ahogy ezt elolvasta, nagy lendülettel rontott be a szobámba, ahol már 4 napja sötét volt és már négy napja feküdtem.

- Rox, ideje végre az élők sorába lépni, ebből elég legyen, ezt nem tűröm tovább! – húzta le rólam Lynette a takarót.

- Mi van, megmondtam, h hagyj békén??!!!! – válaszoltam neki kiabálva.

- Kérlek Rox, nem csinálhatod ezt magaddal… kelj fel, légy szíves.

- Minek? Fölösleges!

- Nem az, legalább menj ki a kertbe.

- Rendben, de hagyj békén. – indultam ki holt kómásan, még a lépcsőn is elestem, mert annyi ideig sötétbe voltam, h erős volt a fény.

- Mond, meddig akarod még ezt játszani?? – ült le mellém Lyn.

- Mit, én nem játszom semmit?!

- Rox, ne tégy úgy, mintha semmi nem lenne, mert nem tetszik, a gyógyszered se szeded és tiszta elmebeteg vagy miatta. És te is tudod, h szereted Pierre-t, és egyszer az életbe meglehet annak bocsátani, akit szeretsz!!

- Majd azt én eldöntöm, elég érett vagyok már hozzá!! – förmedtem rá megint.

- Nem Rox, nem, nézz meg magad, olyan vagy, mint egy, két napos hulla, és bármit mondok, lehurrogsz, ideges és agresszív vagy, minden éjszaka sikítozva ébredsz fel. Biztos van valami más megoldás erre. Legalább Ron-al beszélj, őt kötelezi az orvosi titoktartás. – Lynette.

- Nem!! Majd én eldöntöm, h nekem mi a jó és mi nem!

- Rendben, ahogy akarod, de ezt nem fogom sokáig hagyni, ugye tudod?!

- Tudom, de nem érdekel. Megígérted, h megvédesz, és hogy segítesz! – mentem be, majd ledobtam magam a tv elé.

- Ok, nah én megyek az egyetemre, hívj, ha bármi baj van.

- Okés, nem lesz semmi.

Majd Lynette elment, nekem meg a kezembe került az újság, amiben rólam, meg az eltűnésemről írtak és mivel nem szedtem a gyógyszerem és már akkor a plafonon voltam, amikor valaki hozzám szólt, ezért most nem semmi szinten eldurrant az agyam, egy-két berendezést jól széttörtem, majd Lynette és az én cuccaimból összeválogattam jó pár ruhát és kimentem az utcára gyalogolni, h kitomboljam magam. Baseball sapka, melegítő és a rajtam lévő ruhák jól takartak, elvégre az egész város engem keresett.

Az egyik boltnál Pierre-t és Jeff-et véltem felfedezni, és sajnos Pie is észrevett engem, de Jeff félre hívta őt. Nah igen, a ruha miatt nem nagyon ismert fel, de én gyorsan leléptem a környékről.

- Olyan volt, mint…

- Pierre, próbálj meg végre másra gondolni. Nem Rox volt, biztosan nem ő volt…

- De…

- Nem! Koncentrálj másra légy szíves! Gyerünk haza, jót fogunk kajálni, aztán megnézzük a filmeket, amiket kivettünk a tékából. – húzta őt Jeff a kocsiba.

- Akkor is olyan volt, mint ő!

- Tudom, h hiányzik… nekem is hiányzik. – indultak el Jeff-hez.

Közbe én kimentem a külvárosba, jó messzire merészkedtem, ahhoz képest, h az egész város engem keresett, de szart se látnak ezek. Inkább betértem valami kocsmába és ott csesztem magam egész nap + be is piáltam, ami télleg betett nekem. Lynette este már vagy 10x felhívott, h hol vagyok, gondolom megrémült, mert otthon kezdtem a tombolást. Végül valahol csak összeszedett, az egyik parkba fetrengve.

Ismét eltelt 2 nap, nekem ekkor már még rosszabb volt az állapotom, már aludni se aludtam, mert mivel nem szedtem a gyógyszert, folyamatos rémálmaim voltak.

Eközben Seb-éknél Ron beszélgetett ismét Sil-ékkel.

- Ron, mond szerinted, hogy lehet?? – Ben.

- Rosszul, ha nem szed semmit, és csak egyre rosszabbul lesz. Sürgősen ki kéne találni, h hol lehet, mert nyilván nem szed semmit, és így csak rosszabbodik.

- Mennyire? – Seb.

- Az ilyen betegek, mint ő, ha nem kap segítséget, akkor akár kárt is tehet magában.

- Én láttam őt. – Pierre.

- Mii???!!! – Sil.

- Nem Pierre, az nem ő volt…

- A francba, miről beszéltek? – Chuck.

- A minap, amikor Pie-vel boltban voltunk, egy olyan lányt véltünk felfedezni az út másik oldalán, mint Rox. Azaz, csak Pierre vélte felfedezni. – magyarázta Jeff.

- És mért nem mentetek oda hozzá? – David.

- Mert nem úgy nézett ki, mint Rox.

- Várj, eddig azt mondtad, h csak Pie látta. – Ben.

- Én is láttam, de csak egy pillanatra, és az, biztosan nem ő volt. Meg amúgy is biztosan tudja, h az egész város őt keresi, szóval csak van annyi esze, h nem megy ki az utcára.

- Már ha a városban van. – Seb.

- Aaajj, mi a fenét csinálunk rosszul??? – Sil.

- Nem tudom, de nagyon rossz. – Pierre.

Ők gondolkodtak, h vajon merre lehetek és, h hogy vagyok. Én meg közbe Lynette lakásába depiztem folyamatosan. És egyre rosszabb volt.