- Gyere szívem, ülj le!- nyomott le a kanapéra a nagyim- hozok teát!

- Kösz!

Kicsit később már hozta is a teám, meg magának is, és leült mellém.

- Elmondod hogy mi bánt?- kérdezte.

- Rendben…- sóhajtottam, majd mindent elmondtam neki, hogy hogyan ismerkedtem meg a fiúkkal, a NY-i kiruccanást, majd a mai nap nem épp kellemesnek mondható eseményeit.

- Ismerem azt a srácot!- kortolt a teájából a nagyim.

- Pierre-t? Honnan?!- döbbentem meg.

- Jaj még nem is mondtam! Tervező lettem, divatcégem van! Az egyik modellel járt.

- Aham…- sóhajtottam.

- Kérdezni is akartam, nincs-e kedved leszerződni modellnek? Szép vagy, és most az egyik lány úgyis felmondott- terelte el a témát.

- De, az jó lenne!

- Ja, és mindenek előtt egy sajtótájékoztatóra elviszlek, hogy ezeket a megkeveredett dolgokat tisztázzuk!- mosolygott.

- Hogy én sajtótájékoztatóra?!- kérdeztem vissza, a hideg is kirázott attól a szótól, hogy SAJTÓ…

- Nem, majd az angol királynő!- háborodott fel.

- Jól van, jól van…

- Hidd el, jobb lesz, így nem fognak ilyen pletykák terjengeni rólad!

- Igaz…- sóhajtottam- köszi mami!- öleltem meg.

Majd megmutatta a szobám, aminek láttán én majdnem hanyatt dőltem.

- Ez olyan… olyan… mint…

- Igen, ez olyan, mint a szüleid házában lévő szobád! Egyébként amint betöltöd a 21et, vagyis pár hónap múlva, az a ház a tied lesz.

- Nem leszek képes oda visszamenni!- néztem rá ijedten.

- Nem muszáj! Semmit nem muszáj!- mosolygott- egyébként ez a szoba csak annyiban más, hogy van saját teraszod meg fürdőd!

- Szuper!- örültem meg.

- Ja és holnap elmegyünk vásárolni, úgy látom nem sok cuccot tudtál elhozni- nézett a két sporttáskámra.

- De mami, ez minden cuccom… hiszen tudod, nem volt pénzem vásárolgatni, dolgoztam, hogy megéljek!- emlékeztettem.

- Persze, persze… bocs! Na de magadra hagylak, érezd magad otthon, ami ebben a házban van, az mind a tied is!- mondta. Miközben beszélt a lábánál egy fekete-fehér kiscica jelent meg- ja és ő itt Sammy, ugye még mindig szereted a cicákat?

- Imádom!- vettem fel az ölembe a nyávogó kis macskát.

- Ok, holnap addig alszol, ameddig akarsz, a vásárlás megvár! És szólj, ha kell valami! Jó éjt!- ment ki az ajtón.

- Ok, neked is!- szóltam még utána, ledőltem az ágyra, és a hasamra tettem a cicát. Egy darabig csak feküdtem, jól esett egy kicsit. Majd beszélni kezdtem csak úgy magam elé, vagy inkább a macsihoz.

- Vajon Pierre most mit csinálhat? Szerinted gondol rám? Hiányzom neki?- kérdeztem Sammy-től, persze nem vártam választ, csak úgy mondtam neki- szerinted tényleg szeret? Én szeretem őt… nagyon… túlságosan is, de valahogy a sors nem akarja, hogy mi boldogok legyünk!- sóhajtottam, közbe a cicát simogattam. Hirtelen megcsördült a telóm, úgy megijedtem, hogy összerezdültem.

- Pierre az…- mondtam Sammy-nek, miután a kezembe vettem a mobilom, és néztem a kijelzőt, ahonnan Pierre mosolygott rám- felvegyem? Ki fog borulni, ha azt mondom, hogy vége…- sóhajtottam- nem is Pierre, én fogok kiborulni!

Végül sok vívódás árán, elszántam magam, és felvettem.

- Helló Pierre!

- Szia kicsim! Már azt hittem soha nem veszed fel! Hiányzol, látni akarlak!

- Pierre, ez így nem mehet tovább…

- Hogyan?

- Nem akarom, hogy miattam ilyeneket írjanak rólad, és a családoddal összebalhézz! Ne értsd félre, nagyon szeretlek, de nem akarom, hogy esetleg a karriered vagy valami más árán legyünk boldogok… sajnálom!

- Sissy! Kérlek ne mondj ilyeneket! Nem lesz semmi baj, megoldunk mindent!- mondta Pierre, és magam előtt láttam a mosolyát-, arról mesélj babám, hogy hol vagy?

- Jó helyen Pierre. Hidd el, ha most nem is, de hosszú távon jobb lesz ez így, ha nekem nem is, mert semmim nincs az életben, amit elveszíthetek, csak te, de neked biztosan jobb lesz!

- Ne mondj ilyeneket!

- De mondok, mert ez így van. És most leteszem, légy nagyon boldog Pierre Charles Bouvier!- mondtam, majd kinyomtam a telót, és kitört belőlem a zokogás.

- Miért? Annyira fáj…- zokogtam a hasamon fekvő cicának, aki hozzám dörgölte a buksiját- téged legalább szerethetlek, és nem lesz belőle katasztrófa!- simogattam meg.

Pierre persze nem adta fel, még sokszor hívott, szóval inkább kikapcsoltam a telefonom, gőzfürdőt rendeztem az új fürdő szobámba, majd elmentem aludni. Ahogy feküdtem az ágyban, a szívemben tátongó űr volt, úgy hiányzott Pierre! A megnyugtató illata, hogy hozzá bújok, hogy átölel… és most egyedül fekszem ebben az ágyban, nélküle… szeretem őt… talán ő is engem… de mégsem ilyen tiszta a kép, valami mindig bekavar, hol egy pár pohár (vagy pár üveg?!) pia, hol egy mérges barátnő, hol egy gyűlölt szennylap és egy feldühödött szülő… ez nekünk nem megy. Mégis vágyom az érintése után, mégis úgy szeretem…

Ezeken agyaltam, aztán végre valahára elnyomott az álom, de az sem hozott megnyugvást. Pierre-el álmodtam, hogy mellettem van, hogy ölel, hogy csókol… de legalább szép álom volt! Mert csak ennyi maradt nekem Pierre-ből, és a szerelemből… egy szép álom!