Természetesen már rég megtehettem volna, h kárt teszek magamba, de nem tettem. Lynette ott segített, ahol tudott, bár lehet az lett volna a legjobb, ha szól inkább Sil-éknek, h mi van velem. Ő se tudta, h mit tegyen.

Egyik nap persze ismét leléptem Lyn-től.

Seb, pedig fejvesztve rohant le otthon az emeletről.

- Mi bajod van? – Chuck.

- Lynette Lefebvre!!!!

- Az meg ki a …? – David.

- Rox testvére.

- Seb, te zseni vagy! – jött elő Ben. – Azonnal meg kell őt keresnünk.

- Rox-nak, van testvére?? – Pierre.

- Igen, az ikertestvére. Lynette, itt lakik Montiban, lehet ő hozzá ment.

- Szóljunk a rendőröknek! – Sil.

- Rendben. – majd Ben szólt nekik, h menjenek és nézzék, meg h nem vagyok-e Lyn-nél.

Persze én pont nem voltam ott. A rendőrök hamar kiértek és becsöngettek Lynette-hez.

- Igen?? – jött ki Lyn.

- Jó napot, ön Roxette Lefebvre ikertestvére?? – kérdezte az egyik rendőr.

- Igen, az vagyok.

- Ön tud róla, h Roxette pár napja eltűnt és sehol sem találjuk??

- Igen, tudok.

- És nem jött véletlenül ide magához??

Lynette egy röpke pillanatra elgondolkodott.

- Nem, de mért?? És mi van, ha megtalálják?

- Ha megtaláljuk, majd pszichológusa segít neki, meg a nevelő szülei megmondják, h mi legyen. De, ha megtaláljuk, azonnal bevisszük az őrsre, és majd onnan vihetik el, a hozzátartozói.

- Értem.

- bemehetnénk egy kicsit körül nézni?? – kérdezte a rendőr.

- Igen. – engedte be őket Lyn.

A két rendőr jól körbe járta a lakást, de nem találtak semmi érdekeset, pedig még a szobámba is bementek, ahol meglehetősen nagy rend volt.

- Ki lakik még önnel??

- Oh, a lakótársam Scarlett… együtt járunk egyetemre. – Lynette.

- Értem, és őt merre találni??

- Hát… ő most elment Atlantába a szüleihez.

- Aham, és ő nem látta véletlenül Roxy-t?? – kérdezte a rendőr.

- Nem, még sose találkoztak.

- Nos, rendben, de ha megtud valamit, azonnal hívjon fel minket. – indultak kifelé a rendőrök.

- Rendben. – csukta be utánuk az ajtót Lyn, majd egy mélyet sóhajtott. Talán elhitték.

De jól tette, h letagadott mindent. Mert, ha rendőrök itt találtak volna és elvisznek, akkor tuti kiakadok, és tombolni kezdek, ahogy az utóbbi két napban szoktam. És mire elvégzik a papírmunkát és szólnak Sil-éknek, h jöhetnek értem, ki tudja, hogy mi lenne.

Persze a rendőrök tisztában voltak vele, hogy Lynette többet tud, mint amennyit elmond. Közbe elmondták Ron-nak meg a többi hozzátartozómnak, h nem voltam Lyn-nél, szóval, ha tudnak újabb tippet, ahol lehet keresni, akkor mondják.

Én persze egyre idiótábban viselkedtem, egyik nap megint összevesztem Lyn-el, csak most durvábban a szokásosnál, mert már kicsit őt is az őrületbe kergettem. Ismét több nap telt el, egyes újságokban már lassan eltemettek, ami az idegeimre ment, így Lynette azokat mindig eldugta.

- Rox, hoztam egy kis pizzát, egyél valamit. – jött be hozzám Lyn kedvesen, a szobámba.

- Nem vagyok éhes. – fordultam el az ágyamon.

- De így beteg leszel…

- És?

- Apa nem örülne, ha látná, h mennyit kínzod magad. – Lyn.

- Te csak ne emlegesd nekem apát, ott se voltál, amikor meghalt, csak addig voltál mellettem, a még a kórházba voltam!! – förmedtem rá, elég keményen. – Ő már nincs itt!!

- És anyu?

- Ő is szarik ránk, főképp rám, téged istenít, velem meg nem is foglalkozik!!

- De Rox, ha te is kezdenél az életeddel valamit…

- NEM LYN! Hát nem érted, én már épp egyenesben voltam, amikor Vegasba az a kurva mindent szétbaszott?!! Voltak barátaim, akik jóba és rosszba velem voltak, és vannak, volt egy barátom, és ez már családnak mondható volt!!!!

- Akkor mért nem bocsátasz meg Pierre-nek??!!! – ordított le Lynette.

- Nem haragszom rá!!

- Akkor mért nem mész vissza, mért nem térsz vissza a régi kerékvágásba?!

- Mert nem tudok, nem érted???!!!

- Ez a baj veled… mióta apa meghalt, te minden felelősséggel, és minden akadálynál feladtad magad!! – Lyn.

- NEM NEKED HALT MEG A SZEMED LÁTTÁRA AZ APÁD!!! És nem te éltél vele előzőleg 6 évig, ha ott lettél volna, más lenne a véleményed!!! És mindezért megbüntetsz, mert nehezemre esik feldolgozni!!! – ugrottam fel, majd a szokásos fekete cucc, sapka és irány az utca.

- hova mész?? – szaladt utánam Lynette.

- El!!!! – fordultam sarkon.

Egészen késő délutánig elvoltam, de elkezdett szakadni az eső, de már az se érdekelt. Elmentem a Montreali temetőbe, ahova apum volt temetve, igaz, h Torontóba éltünk, de itt lett eltemetve, mert itt született. Leültem a sírja mellett, és csak néztem, közbe, pedig sírtam. Órákig ott ülhettem.

Majd valamikor hazamentem, kissé megfázva. Lynette idegesen nyomott egy pohár teát a kezembe, hátha azt elfogadom.

- Ne haragudj. – nézett a szemembe.

- Semmi. – ültem le a kanapéra.

- Nem akarsz enni valamit?

- Nem.

Már kb 2 napja nem ettem rendesen.

- Mond, mért csinálod ezt?? Mért jó ez neked? – nézett ismét halál komolyan rám.

- … - nem válaszoltam rá. Ő meg annyiban hagyta

*eközben a Bouvier lakban a srácok is idegesen mászkáltak jobbra-balra, azaz inkább Pierre*

- Pierre ülj már le a seggedre, megőrjítesz ezzel a szaladgálással! – szólt rá Chuck.

- Nem a te barátnődet nem találjuk már több, mint egy hete, úgyh ne szólj egy szót se!!!

- Ne hidd, h én nem aggódok érte!

- Nem érdekel, h mit gondolsz, és nem is értem, h mért jöttetek át egyáltalán?! Csak, azért, h az idegeimre mehessetek, vagy, hogy 4el többen nézzünk magunk elé tétlenül?! – háborgott Pie, ő is kiakadt.

- Pierre, te, pedig ne hidd, h te vagy az egyetlen, aki aggódik Roxy-ért!!!! – förmedt rá Seb. – Vagy, ha annyira okos vagy, menj és keresd meg!!

- És elárulod, h merre keressem??!!! Mert akkor megyek, és nem nézlek itt titeket!!!

- Héé, nyugodjatok meg, ezzel nem leszünk előbbre… - David.

- Hát menj és keressed! – Seb.

- Ennyire hülye nem lehetsz te se, még a rendőrség se találja, akkor mi, hogy találnánk meg?! – Pierre csapkod az idegességtől.

- Azok a faszok az orruknál se látnak tovább!!! – Jeff. – Mi csak jobban ismerjük Rox-ot.

- Reménytelen hülyék vagytok mind!! – vonult el Pie csapkodva a szobájába.

- Persze vonulj csak el, ahhoz értesz!!! – Chuck.

- Kapd be!!

- Srácok!!! Mért csináljátok ezt?! – David. – A helyett, h nyugtatnánk egymást. Ne legyetek már hülyék.

- Ok, nyugtassátok magatokat. – vonult el végleg Pie, mert kiborult, akár csak Seb.