Délelőtt 11kor landolt a gép, majd hazaindultam. Taxiba ültem, egész hamar a házunkhoz értünk, szokatlan volt itthon lenni…

- Rachel!!! – kiáltott fel Réal, amikor meglátott. – Kicsim!!!

- Szia. – örültem meg, majd megöleltük egymást.

- Milyen utad volt? Milyen volt az iskola?

- Az út jó volt, szokás szerint, olyan semmilyen se… az iskola meg nehéz, de nagyon jó. – mondtam.

- És most itthon leszel ugye??

- Igen, szeptember végéig, itthon. Persze van egy csomó tanulni valóm, meg írni valóm van.

- Az a lényeg, h sikerüljön. – ölelt meg még egyszer Réal. – Charles, itt van Rachel!!

- Igen?? – jött elő Charles a szobából. – szia nagylány, hogy vagy?!

- Jól! – öleltem őt meg. – és te?

- Oh megvagyok, sok a munka, na és milyen volt az iskola?

- Jó és nehéz. – mosolyodtam el.

- Bővebben?

- Sokat kell tanulni.

- Nem vagy valami bőbeszédű, hallod-e, elmész 17 évesen, és felnőttként jössz vissza. Milyen Los Angeles?? – Charles.

- Állati, csak zsúfolt, de nagyon jó hazajönni.

- Lassan el is felejtesz minket. – Réal.

- Sose felejtelek el titeket. Nah és mi van a fiúkkal??

- Jonathan Európában van, Jay elment nyaralni a barátnőjével, Pierre meg turnézik Ázsiában. 1-2 nap és itthon van.

- Aham.

- Csinálok valami ebédet, azt hittem később jössz.

- Korábban jöttem, h meglepjelek titeket. – mosolyodtam el.

- Sikerült is. – Charles. – nah, mentem dolgozni, még beszélünk!

- Rendben.

Én felmentem a régi szobámba, minden ugyanúgy volt, ahogy hagytam, amikor elmentem. Majd lementem Réal-hoz, és együtt csináltunk kaját, aztán együtt el a városba vásárolni, körbe nézni meg ilyenek, 3 és fél éve nem voltam Montrealban. Pedig itt születtem, és ide tartozom. Nagyon jól elvoltunk Réal-al. Egy csomót dumáltunk.

Késő délután értünk haza, persze nem tudtam nyugton lenni. Alig értünk haza, máris indultam tovább, h a régi kedvenc helyeimet megnézzem. Disco, club, étterem, meg ilyenek. Persze büszkén vettem észre, hogy egész Montreal a Simple Plan-el van kitapétázva.

Amikor 2001ben elmentem, akkor még nem voltak híresek Pierre-ék. Most 2004 van, és már világsztárok. Ez állati, persze így nem fogunk sokat találkozni.

Este Charles is haza jött a melóból, elmentem megnézni egy 3D-s filmet, tök jól elvoltunk.

- Rach, hogy-hogy nem jöttél haza 3 évig?? (nevem ejtése: récsöl, becenév: récs)

- Jajj hiszen ezt már megbeszéltük. Nem hagyhattam abba, és jogot kellett tanulnom folyamatosan. És volt 1 évig egy barátom is.

- De csak egy évig.

- Tudod, h úgy szeretlek titeket, mint a szüleimet, de nem engedhettem meg magamnak, h hazajöjjek.

- Tudom. – ölelt meg Charles. Majd mentünk haza, otthon kajáltunk, meg leültem megnézni egy filmet, laptopoztam. Aztán mentem aludni, fura volt a régi ágyamba, a régi szobámba aludni.

Másnap reggel, amikor felkeltem senki nem volt itthon, úgyhogy leültem tanulni egy kicsit, gondoltam, majd szépen beosztom egész nyárra. Aztán elmentem a városba tekeregni.