A srácok tovább idegeskedtek miattam még pár napig, mint Lynette, mert attól függetlenül, h ő mellettem volt, ő se, tudott semmit se csinálni velem, elküldeni meg, nem mert. 1-2 napot ki is hagyott az egyetemről, mert szar állapotban voltam. Most már szinte mindennap a temetőbe voltam, azaz ott is. Persze már néhány ember meg-megállított az utcán, h tényleg Roxette Lefebvre vagyok-e, próbáltam ezeket kerülni és inkább faképnél hagytam őket. Természetesen e miatt egyre több pletyka volt az újságokba, így Patrick szervezett egy interjút, h tisztázzák a dolgokat a srácok.

- Örülök, h eljöttetek fiúk. – köszöntötte őket egy stúdióban a „riporter” aki majd kérdezi őket.

- Seb, hogy történt ez a rejtélyes eltűnése az unokahúgodnak Roxy-nak??

Seb: nos ez elég bonyolult, de épp Vegasban voltunk, amikor egy ismerősünk úgy mond bekevert és ezt Rox nem bírta elviselni, így elment.

David: mi is gonoszul bántunk vele egy kicsit.

Pierre: Jeff egyik rokona jött oda hozzánk a szállóba, aki belém volt esve, és pont így volt az eset, h a csaj csak úgy megcsókolt, pedig én nem akartam és Rox pont akkor toppant be. Ennyi a lényege.

- És ezért ment el??

Jeff: igen.

- És nem próbáltátok neki megmagyarázni??

Chuck: de igen, 2 napig csak ezt tettük… de nem igazán fogadta el, így mi is egy nagyon kicsit mérgesek lettünk.

Seb: Rox most nagyon nehéz időszakon megy át, mert 3 és fél hónapja az apja a szemeláttára halt meg egy balesetben.

- Így már érthető… és van valami híretek az óta a leányzóról?!

David: sajnos nem igazán… vagy mi vagyunk túl bénák, vagy a rendőrök.

Jeff: persze akad pár ember, aki tett bejelentést, h itt és itt látta őt, meg az újságokba is felmerült néhány nem túl jó minőségű kép, de nem vagyunk előrébb ezektől.

- Haragszotok rá a történtek miatt?? Elvégre baja is lehet…

Chuck: dehogy haragszunk…

Seb: megértettük… bár nagy ostobaság volt.

Jeff és David: és nagyon hiányzik mindenkinek.

- Mit üzennétek neki, ha most látná a tvt, és remélhetőleg látja is?!

Pierre: csakhogy visszavárjuk, szeretjük, különösen én! Hiányzik, és bármi is volt mindenki sajnálja, Seb szüleinek is nagyon hiányzik!

David: ideje lenne életet lehelni a csapatba Rox! – mosolygott Dav a kamerába.

A többiek, pedig egyetértően bólogattak.

- Roxy-val teljes a csapat??

Seb: igen, nekem az unokahúgom, valamint Pierre barátnője. Kell ennél több?

Chuck: és szeretjük őt… teljesen hozzánk nőtt.

- Értem, hát remélem, látja ezt az interjút, és legjobbakat kívánom. Köszi, h itt voltatok fiúk.

Én nem láttam persze az interjút, mert épp a városban kóricáltam, szokás szerint. És már egyre több ember figyelt fel rám… Egyik nap, pedig ismét láttam a srácokat, azaz Seb-et és David-et. Még utánam is indultak, de én gyorsan befordultam egy sikátor felé.

- Megesküdtem volna, h ő volt. – Seb.

- Szerintem is. De akkor mért menekül el előlünk?! – Dav.

- Lehet, szégyelli, de Rox okos lány, nem kell őt túlságosan félteni.

- igazad van, lehet, hamarosan magától is visszajön. – indultak közbe el és nem jöttek tovább utánam, közbe ismét elkezdett szakadni az eső.

A srácok nem is szóltak a többieknek, h engem láttak, mert kivételesen Pierre is nyugodt volt, ami nagyon nem volt róla elmondható az utóbbi időben.

Egy nappal később este, Lynette nem volt otthon és én épp akartam valamit kajálni, mert nagyon kész voltam az utóbbi napokban. De nem volt otthon rendesen kaja, szóval épp le akartam menni a városba, amikor leadták az interjút a tvbe, amit a srácok adtak. Örültem, h látom őket… és eléggé el is gondolkodtam kivételesen normálisan, h megéri ezt csinálnom?! Nagyon megfogtak a szavaik, de nem tvztem túl sokáig, megint lementem apumhoz a temetőbe.

Aztán a hazafele vezető úton pár pasi belém kötött, csak úgy heccből. Lökdöstek, meg piszkáltak, nem volt elég, h fojt rólam a víz, mert szakadt az eső, de még ezek is megtaláltak.

- Takaródjatok el az anyátokba!!! – kentem le egyet az egyik pasinak.

- Huh, de vagány valaki! – persze nem bántottak, de nekem még egy rossz szó is rosszul esett, mert depibe voltam. Majd megjelent egy rendőrautó és kiszállt belőle egy rendőr.

- Héé!!! Hagyják a hölgyet, elég legyen, igazolják magukat! – erre leálltak és elővették a papírjaikat. Közbe kiszállt a másik rendőr is.

- Jól van hölgyem? – nézett rám az egyik rendőr, persze nekem le volt hajtva a fejem, mert kapcsoltam, h bevisznek, ha most felismernek. + nem tudok kocsiba ülni még a mai napig se. – Kérhetnék öntől is igazolványokat?! – hajolt le hozzám még jobban. … - ön nem Roxette Lefebvre??

- Nem… - léptem óvatosan hátrébb, mert gyanút fogott. Majd, amikor egy röpke pillanatra elterelődött a figyelme futásnak eredtem.

- HÉÉ ÁLLJON MEG!!!!! – kezdett el futni utánam az egyik, a másik meg kocsiba ugrott és erősítést kért, gondolom.

- Fuss Forest!!! – kiáltott utánam az egyik csávó, akik csesztettek, majd azok is leléptek, miközben engem kergettek a rendőrök. Nem gondoltam volna, h lerázom egy időre őket. De aztán megjelent egy járőr autó, akik egészen Lynette házáig kergettek, majd az egyik kanyarnál sikerült elbújnom, mert elestem. Majd futottam tovább… Lynette, pedig panelba lakott, de a főkapu be volt zárva és a kulcsot meg nem találtam, így betörtem az ablakot a könyökömmel és be tudtam menni. A rendőrök meg kereshettek, pár percig nyugton voltam. Majd úgy gondoltam, h valami olyan helyre kéne mennem, ahol azért biztonságban vagyok. Így hát lemerészkedtem, és bujkálva, mellékutcákon keresztül eljutottam egy házig.

*csöngettem* majd az nyitott ajtót, akire számítottam.

- Rox? – esett le Jeff álla, ahogy meglátott.

- Jeff, mindent elcsesztem… - borultam az esőtől csurom vizesen és sírva a nyakába.

- CSsss… nyugi, gyere be, mert megfázol.

- Nekem már úgyis mind1.

Beterelt a kanapéhoz, majd leültetett és egy vastag plédet terített a hátamra.

- Hol voltál kislány? Úgy hiányoztál. – ölelt meg, amikor abba hagytam a sírást.

- Aaauu… - húzódtam tőle távolabb, mert az alkaromból fojt a vérem, mert azzal ütöttem be az ablakot, meg több-kisebb karcolás is volt rajtam, az esés miatt.

- Mi van veled? – emelte meg a fejem, persze nem hagytam neki, h elkezdjen vizsgálgatni. – Mi történt?

- Meg… megkergettek a rendőrök… - nyögtem ki.

- És ez? – emelte meg a véres karom.

- Betörtem egy ablakot, mert nem tudtam bemenekülni Lynette-hez…

- Jesszus…

- Jeff, most mi lesz? – néztem rá kétségbe esetten.

- Kórházba viszlek és összevarrják a kezedet. – állt fel határozottan, majd hozott nekem egy száraz pólót, kapucnis fölsőt, meg egy szabadidő gatyát. – Öltözz át szárazra.

Kivételesen nem kellett 2x mondani semmit se. Jeff telefonált a rendőrségre, h felejtsenek el.

- Jeff, légy szíves ne szólj a többieknek!

- Ok.

Még mindig vizes voltam ugyan, pl a hajam, majd Jeff esernyővel a fejünk fölött „feltuszkolt” egy vonatra és legközelebbi kórházba vitt, ahol szinte azonnal elláttak. A bal alkarom összevarrták egy bő 10cmes részen és bekötözték. Meg a térdem és kezemet is ellátták, mert zúzódott egy kicsit és sebes lett. Adtak gyógyszert, és bő 4-5 órán keresztül benntartottak. Aztán Jeff hazavitt, azaz hozzá.

- Pihenned kell… vacogsz és kimerült vagy. – jött föl velem Jeff az emeletre, és megágyazott nekem a szobájában.

- Úgyse tudok aludni.

- De…

- Jeff, nem érted, h nem megy??!! – förmedtem rá.

- …

- Oh, bocsáss meg… - mondtam könnyes szemmel.

- Semmi. Hozok neked kaját, meg meleg teát.

- Nem kérek.

- De igen… - ment le. Majd 2 perc múlva egy tálca kajával jött vissza, kb kettőt haraptam bele, meg megittam a teám és kész.

- Ez így nem lesz jó…

- Jeff, ne regulázz engem, mert nem maradok itt sokáig, ha ezt csinálod. Már több mint egy hete ezt csinálom.

- Nem Rox, te értsd meg, h ha nem teszel ez ellen a leépülés ellen, akkor kórházba végzed zombiként, akit infúziókkal pumpálnak!! – fogta meg kicsit erősebben a vállam.

Nem reagáltam semmit, nem tudta belém imádkozni a kaját, de legalább meg tudott nyugtatni. Aztán lement a nappaliba. Megpróbáltam párszor aludni, de sose jött össze. Rémálmaim voltak, láttam a balesetet, láttam a rendőröket, ahogy üldöznek, így inkább nem aludtam, azaz aludtam volna, ha tudok.

Az éjszaka hátra lévő része azzal telt el, h beszélgettem Jeff-el, mindent megbeszéltem vele. Meg járkáltam, amikor ő már aludt. Ma már beláttam végre, h milyen ostoba is voltam.