Másnap reggel mikor felébredtem, Pierre még nagyban szunyált. Felkeltem, lezuhanyoztam, felvettem egy bikinit és a derekamra kötöttem egy ilyen strandkendőt. Majd megterítettem reggelihez kint a teraszon, aztán bementem Pierre-hez, meglesni, hogy még mindig alszik-e. Édesen szuszogott, háton fekve, egy szál boxerbe. Ledőltem mellé az ágyra, és a mellkasára tettem a fejem. Egy darabig hallgattam, ahogy dobog a szíve, aztán felébredt.

- Oh azt hiszem, még álmodom! Egy angyal fekszik az ágyamba!- húzta végig a kezét Pierre a hátamon. Beleremegtem az érintésébe.

- Csak hiszed, hogy angyal!- nevettem kacéran.

- Talán nem az?- húzta fel a szemöldökét Pierre- oh segítség, el vagyok veszve… megkaparintott az ördög!- nevetett.

- Nevess csak!- ültem a hasára. Erre Pierre fordult velem egyet, most én kerültem alulra.

- Nocsak, a kis ördögöcske most alul maradt…- vigyorodott el kajánul.

- Hidd azt!- mondtam, majd átkaroltam a nyakát, és fordultam vele egyet, de úgy hogy ő leesett az ágyról.

- Te, te kis…!!! Most elkaplak!- ugrott fel Pierre a földről.

- Ooohh most félek…- álltam meg vigyorogva az ajtóba.

Pierre odajött, és mielőtt elszaladtam, elkapta a derekam.

- Megvagy!

- Oh szerintem nagyon is el vagyok veszve… pláne ha még egyszer rám nézel!- mosolyogtam.

Erre Pierre nem válaszolt, megcsókolt. Majd kimentünk reggelizni.

- Menjünk el fürdeni!- húztam az óceán felé.

- Várj, veszek fürdőgatyát- Pie.

- Nem kell! Nekem jó vagy anélkül is…!- vigyorodtam el.

- Végül is… úgysincs itt senki!

- Nem mered!- néztem rá.

- Már miért nem?

- Na akkor gyere!- futottam le a lépcsőn, be a vízbe.

Pierre meg jött utánam, majd a vízben levette a boxerét.

- Tessék- vigyorgott.

Erre én kivettem a kezéből a gatyáját, és kifutottam a partra.

- Héééé!- kiabált utánam- add vissza!

- Gyere ki érte!- nevettem a boxert lóbálva.

- Ez nem ér!

- Micsoda?- pislogtam ártatlanul.

- Hát ez! Add vissza!

- Gyere ki érte, és megkapod!

- Te kis…!

- Oh most félek…- gonoszkodtam-, mégis mit fogsz csinálni?!

- Hát jó…!- sértődött be Pierre.

- Nesze, megkapod…- mondtam megadóan, és bevittem neki a vízbe.

- Most már nem kell… ha kéred se veszem vissza! Egész nap meztelenül fogok kolbászolni…

- Nekem úgy is jó…- vigyorodtam el-, de ne engem hibáztass, ha a halaknak megtetszik valami ott lenn…!- nevettem.

Erre ő kikapta a kezemből a boxert, és gyorsan felvette, én meg jót röhögtem, hogy ilyen hülyeségektől is be van szarva…

- Még ki is nevetsz?- kérdezte sértődötten, majd kergetni kezdett.

Majd elszórakoztunk a parton, hemperegtünk a homokba, betemettük egymást, az óceánba rohangáltunk. Mintha az egész világ eltűnt volna, mintha csak ez a kicsi sziget, a nagy óceán, és mi ketten léteznénk. Miden olyan jó volt, és olyan boldogok voltunk.

Már sokadszorra kergettük körbe egymást a ház körül, mikor már végleg kifulladtam.

- Elééég!!- terültem el a homokba, és védekezőn magam elé raktam a kezem-, hagyd abba!

- Na jó…- ült le mellém.

- Úgy látom, túl sok fölösleges energiád van…- feküdtem ez ölébe.

- Ezen lehet segíteni…- mondta, majd hátra döntött a homokban, és megcsókolt. Ott csókolóztunk a naplementében, megint teljesen el voltam veszve, minden elhomályosult körülöttünk, csak Pierre-t láttam, csak őt éreztem, ahogy az ajka az enyémre tapad. Mintha ez egész világ megszűnt volna, csak egy érzés létezett, és egy belső hang, ami azt súgta, hogy tegyem meg… egyre jobban bele lendültünk, egyébként is alig volt rajtunk valami ruha, de már az is lassan lekerült… Pierre keze megállt a hátamon, miután kikapcsolta a bikini felsőm, és rám nézett.

- Biztos, hogy akarod? Nem szeretném, ha utána megbá…

- Igen!- vágtam a szavába-, És úgy érzem, nem fogom megbánni!- suttogtam, és megcsókoltam. Ezek a csókok egyre vadabbak lettek, és jött aminek jönnie kell.

Pierre-el az első együttlétük csodálatos volt, azt hiszem, sőt, biztos vagyok benne, hogy amíg élek nem felejtem el.

- Nem bántad meg ugye?- nézett rám Pierre, mikor összebújva feküdtünk a fehér homokban, és néztük a sötétbe burkolózott eget, amit csillagok világítottak meg.

- Talán kellett volna? Nem, egyáltalán nem!

- Örülök- mosolygott-, mert élveztem… jó volt… veled! Szeretlek!- mondta, majd finoman megcsókolt.

- Akkor most már mindig így lesz, ugye? Nem lesz több balhé, veszekedés… botrányok…?! Mond, hogy nem… nem viselném el… ez az egy is majdnem örökre véget vetett a kettőnk kapcsolatának…

- Szívesen mondanám, de nem tehetem. Mert a jövő kifürkészhetetlen, és ha mégsem így lenne, hát nem akarlak hazug álmokba ringatni… de én is remélem, hogy minden jó lesz…

Legalábbis amíg itt vagyunk, addig biztosan… de aztán… az majd még a jövő zenéje…

A napok gyorsan teltek, észre sem vettük szinte, úgy elrepült ez az egy hét! De már kezdtek hiányozni a srácok, kezdett unalmas lenni, hogy a csendet csak az óceán morajlása töri meg, és hogy nem teszik a perverz vagy a hülye megjegyzéseiket, hogy nem piszkálnak… mindezt eleinte kicsit utáltam, de lassan hiányzott már!