Kint ültünk a parton Pierre-el, és vártuk a srácokat.

- El sem hiszem, hogy vége ennek a hétnek!- sóhajtott Pierre.

- Pedig igaz. Szép volt…- bújtam még jobban hozzá.

- Jó, azért nem halunk meg, csak kapunk a nyakunkra egy dilis bagázst- nevetett Pierre.

- Tudom. De azért mégis más lesz itt velük, mint kettesben, vagy szerinted nem?

- De, az biztos, hogy egy percre sem hagynak majd minket békén…

- Nem baj. Majd ha már nagyon nem bírunk magunkkal, még mindig kereshetünk valami lakatlan szigetet…- nevettem.

- Kösz, még jóformán itt sem vagyunk, máris azon agyaltok, hogy hogyan lehet minket lerázni!- hallottuk a hátunk mögül Seb hangját, majd mikor megfordultam, megláttam a többi srácot is.

- Áh sziasztok!- pattantam fel a homokból, és a nyakába vetettem magam, ezzel beléfojtva a szót, és nem is mondhatja ezek után, hogy nem örülünk nekik…:P

- Helló srácok- állt fel Pierre is, majd végig ölelgettük a fiúkat, meg puszi-puszi.

Aztán leültünk kajálni, persze ez nem maradhatott ki semmi képen.

- Menjünk fürdeni!- ugrált Chuck, mint valami elmebeteg.

- Nyugszik a beteg!- röhögött Seb, majd elmentek átöltözni, aztán egyenesen be az óceánba, kivéve Jeff-et, aki bement a térdig érő vízbe, majd ott mintha lecövekelt volna.

- Na mi van Jeff, nem jössz?- szólt ki neki Chuck.

- Deeee… csak hideg!

- Hideg?!- röhögtek a srácok, majd együttes erővel beráncigálták Jeff-et, és addig nyomkodták a víz alá, amíg már szinte megfullad, végül rájuk szóltam, hogy azért lehetőleg ne haljon meg senki…

Én meg kifeküdtem napozni, mert ez alatt az egy hét alatt kb. semmit nem barnultam, de hát nem tehetek róla, hogy NEM ÉRTEM RÁ…:P :D

A srácok nagyon jól elvoltak, mint az ovis gyerekek, kb. olyan szinten. Elhomokozgattak, betemették egymást, meg labdáztak egy kókuszdióval. A szegény gyerek, mégis mi a fenével labdázzon egy nyamvadt szigeten?! xD

Aztán sétálni indultam a parton. Leültem egy pálmafa tövébe, ami közvetlen a parton volt, és néztem a vizet, ahogy hullámzik, ahogy néha ellepi a lábam, majd visszahúzódik. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, csak ültem ott, és nem gondoltam semmire…

- Leülhetek ide hozzád?- hallottam a hátam mögül Seb hangját.

- Persze, gyere csak-, motyogtam, a szemem még mindig a távolba révedt.

Egy darabig csönd ült köztünk, én nem szólaltam meg, Seb szintén.

- Milyen volt az elmúlt hét?- kérdezte végül.

- Nagyon szuper…- mosolyodtam el- jó volt ez a nyugi, meg hogy vele lehettem… megint.

- Annyira reméltük, hogy végül összejön nektek minden…!- mosolyodott el.

- És így is lett. De ti is annyit segítettetek ebben! Ez az utazás… sok minden megváltozott, más minden, és úgy érzem, hogy soha boldogabb nem voltam még!

- Ennek örülök!- ölelt meg Seb- tudod jó látni, hogy Pierre végre szeret valakit, úgy igazából, és hogy nem csak egy éjszaka az egész. Egyszer volt asszem szerelmes ez előtt. Egy hónapig tartott, amíg felszedtük utána a padlóról.

- Ez most fenyegetés, hogy nehogy szakítsak vele?- nevettem.

- Neem!

- Akkor jó. Bár úgysem szeretném, hogy ez megtörténjen.

- Ne is. Egyébként Pierre sosem mondta, de szerintünk arról a csajról íródott a My Alien…

- Oh, gonoszak vagytok!- nevettem.

- Nem, az a csaj tényleg kicsit fura volt. De nem szóltunk bele, hiszen Pierre odáig meg vissza volt érte. De szerintem jobb is volt így, ahogy történt. Téged sokkal jobban szeretünk mindannyian, és azt hiszem, Pierre is.

- Oh… kösz.

- Te nem vagy az a hisztis-kurva fajta csajszi, aki kiborul tőlünk, mert hát ismersz, milyenek vagyunk…

- Kösziiii…- röhögtem- ezt az őszinteséget Seby… jaja, tudom, volt szerencsém megtapasztalni! Először falra tudtam volna mászni tőletek… aztán szépen megszoktam, hogy barmokkal vagyok körülvéve…

- Kösz szépen…

- Csak vicceltem, nyugi. Szeretlek titeket. Persze nem úgy, mint Pierre-t.

- Még jó hogy…- erre kérdőn néztem rá-, ezt most ne vedd célzásnak! Úgy értettem, hogy még jó hogy a pasidat jobban szereted, mint a haverjaid.

- Ja persze.

Majd megint egy darabig csend volt.

- És mi sok jót csináltatok, amíg nem voltunk otthon? Ház megvan még, ugye?

- Ja, még épp hogy áll…

- Mi áll?- jött oda nagy értelmes fejjel Chuck.

- Semmi. Csak beszélgetünk.

- Arról beszélgettek, hogy Seb-nek áll?- kombinálta össze Chuck az őt érdeklő részeket (persze, úgy kell azt, csak a lényeget gyerekek… xD).

Erre válaszolni sem bírtunk kitört belőlünk a röhögés, de úgy hogy már fulladoztunk.

- SRÁCOOOK! SEBNEK ÁLL!!- rohant el visítozva Chuck.

Mondanom se kell, mindegyik srác odarohant hozzánk.

- Mi történ?

- Seh…ehmmi, csak kérdezte…em Seb-tőől, ho…ogy mit csi…náltak, amíg mi nem voltunk o…otthon, meg h…ogy áll-e mé…ég a hááz…- röhögtem- és Chuck meg ebb…ből leszűrte a ne…ki érdekeh…es részt…- nyögtem ki, miközben olyan szinten röhögtem, hogy a könnyeim is folytak.

- Ez nekem magas…- vágott nagyon értelmes fejet Jeff.

- Hozzak neked létrát szívem?- röhögött David.

- Inkább adj egy kis sampont!

- SOHA!- sivított David- nem kapsz a samponombóóóóól, te szőrös pávián!!- visított hisztérikusan.

- Akkor a létrád se kell!- húzta fel az orrát Jeff, majd felmászott a pálmafára, ami alatt ültünk Seb-el.

- Sissy, gyere onnan!- vett fel Pierre- féltem az életed… mert ha még Jeff leesik, és esetleg meghal, hát így jártunk, de nem akarom, hogy rád essen…

- Kösz Pierre…- Jeff a fáról-, na, és most elmondjátok még egyszer?

- És most jobban meg fogod érteni? Azon, hogy hülye vagy, azon nem segít a magaslati levegő sem- Seb.

- De azt mondtam, nekem ez MAGAS, és hogy felérjem, ezért én is magasabbra másztam!- érvelt Jeff.

- Annak, hogy te felérd ezt ésszel, annak az esélye 1 az 1000hez- Dav.

Majd elszórakoztunk ott még, Jeff fentről magyarázott a fáról, mi meg röhögtünk. Néha ő is, de úgy, hogy majdnem leesett a pálmáról… xD

- Nézzétek, most olyan vagyok, mint tarzan!- Jeff a fáról.

- Jeff, te mindig olyan voltál! Örülünk, hogy megtaláltad az igazi éned!- röhögött Pierre.

- Jó, akkor majd elviszünk valami őserdőbe, és otthagyunk, jó?- javasolta Chuck- Tarzan is őserdőbe élt!- rakta hozzá.

- Megyek már apuuuuu!- vonyított Jeff a fa tetejéről, mi meg majd összeestünk a röhögéstől.

- Jeff alias II. Tarzan, a dzsungel királya!- Seb.

- Ne is zavarjon gyerekek, hogy egy óceán partján vagyunk, aminek köze nincs a dzsungelhez, csak az a barom trónol ott fent egy kicseszett pálmafán…- röhögtem, de úgy, hogy már a hasamat fogtam.

- Elvan a gyerek, ha játszik!- nevetett Pierre, majd mi elvonultunk, hagytuk a srácokat, had éljék újra a gyerekkorukat… már ki tudja, hányadszorra xD

Pierre-el elmentünk fürdeni, jó távol a parttól, és vannak ilyen kis homokos részek, amik kicsit kiemelkednek, ott csak térdig, vagy bokáig ér a víz, vagy épp pici szigetet alkot. Az egyik ilyenre kifeküdtünk. Elheverésztünk ott, meg csókolóztunk, megnéztük a naplementét.

- Naplemente… kísértetiesen hasonlít ez a szitu egy olyanhoz, amit életem legszebb percei közé sorolok-, suttogta Pierre.

- Igen… és életünk legszebb perceit jó újra élni, nem?- ültem a hasára.

- Dede…- vigyorodott el, és megcsókolt. És hogy mi történt ezek után, az már ha nem is hálószobai titok, de valami olyasmi…;) :P